HAON Sziréna

2012.08.29. 10:14

Áll a bál a kabai határban

Kaba - A Kaba környékén lévő állami földek bérletére kiírt pályázatra (polgári jogi társulásba tömörülve) 16 helyi gazdálkodó pályázott, és azóta már valamennyien meg is kapták az elutasító határozatot. Mint a Naplónak elmondták, ebben az egészben nemcsak az fáj nekik, hogy a vesztes pályázat fejenként több mint 200 ezer forintjukba került, hanem az, hogy más településen élő emberek nyertek. Nem is keveset...

Kaba - A Kaba környékén lévő állami földek bérletére kiírt pályázatra (polgári jogi társulásba tömörülve) 16 helyi gazdálkodó pályázott, és azóta már valamennyien meg is kapták az elutasító határozatot. Mint a Naplónak elmondták, ebben az egészben nemcsak az fáj nekik, hogy a vesztes pályázat fejenként több mint 200 ezer forintjukba került, hanem az, hogy más településen élő emberek nyertek. Nem is keveset...A Napló által megkeresett érintettek közül névvel ugyan senki nem vállalta a nyilatkozatot, egy, a "kabai tizenhatok" történetét jól ismerő helybeli azonban az apró részletekbe is belement. Elmondta, hogy még a bérbeadási pályázatok kiírása előtt összehívták Kabán az 55 helyi gazdálkodót, akik gyakorlatilag megállapodtak abban, hogy az állattenyésztéssel nem foglalkozók átengedik az állami földhöz jutást azoknak a társaiknak, akiknek a takarmány előállításához földre van szükségük. "A tizenhatok ennek tudatában pályáztak, és olyan is akadt közöttük, aki már az ólakat is elkezdte megépíteni. Aztán hidegzuhanykényt jött az elutasítás" - jelentette ki informátorunk, hozzátéve, hogy további nyolc-tíz helyi gazda ugyancsak pályázott állami földre, de tudomása szerint közülük sem nyert senki. Indoklásként mindenkinek a papírján ugyanaz szerepelt: Az Ön pályázatánál jobb ajánlat érkezett.

A tizenhatok összesen 290 hektárra pályáztak, és odafigyeltek a szakmai szempontokra is. - Aranykorszorús gazdatanfolyamot végeztek fejenként 100 ezer forintért, ehhez jött még 120 ezer forint pályázati költség. A 220 ezerből 60 ezer forint visszajár, bár még ezt sem kapták meg a gazdák. Volt közöttük fiatal gazda és állattartó, de egyikük sem jutott állami földterülethez - tudatta informátorunk.

Megszólalnak a nyertesek

De akkor kik nyertek? Kérdezi a kabai ember, és a településen már neveket is hallani. Az egyik állítólagos nyertes Módos Imre bihartordai polgármester, a másik pedig Dr. Lendvai Csaba püspökladányi főállatorvos. Utóbbi megkeresésünkre annyit mondott, hogy van egy családi vállalkozásuk, melynek az ügyvezetője a felesége, ezért őt kérdezzük. Nagy Hajnal elmondta, hogy előzőleg egy átmeneti ideig 120 hektár állami földet béreltek a kabai határban, a mostani pályázaton pedig 50 hektárhoz jutottak.

"Célunk az állatállomány fejlesztése. A négy fiunk közül kettő is az agrárra jelentkezett, szeretnénk, ha majd ők vinnék tovább a családi vállalkozást" - utalt távlati céljaikra a társaság ügyvezetője.

Módos Imre pedig arról beszélt, hogy 40 éve gazdálkodik, a családja jelenleg 150 kocás sertéstenyészettel, 80 tejelő tehénnel és 40 szürkemarhával rendelkezik. "Ahhoz, hogy a 150 koca helyett 250 legyen, és a marhaállomány is gyarapodjon, plusz földterületekre van szükség. Ezért pályáztunk és nyertünk 82 hektár állami bérleményt a kabai határban" - jelentette ki Bihartorda polgármestere. HBN-PA

Fotó: Petneházi Attila

 

 

Nem tudom elképzelni...

A Napló megkereste a térség országgyűlési képviselőjét, Bodó Sándort, aki a következőket mondta a kabai eset kapcsán: Remélem, és bízom benne, hogy egy pályázati folyamatba kívülről senkinek nincs módja beavatkozni. Ugyanakkor azt elképzelhetetlennek tartom, hogy egy ilyen komoly agrárkultúrával rendelkező településen, mint amilyen Kaba, közel harminc földbérleti pályázatból egy se nyerjen..

Ezek is érdekelhetik