Interjú

2020.04.03. 06:10

Borbás Marcsi: megszűnt az az élet, amibe beleszülettünk

A műsorvezetőnek, noha otthon van, egyetlen perc pihenésre sincs ideje, a sütés-főzésen kívül a konyhában és a kertben játszódó új sorozatát készíti elő.

Takács Eszter

Borbás Marcsi, a közmédia Gasztroangyal című műsorának vezetője, a rendezvény háziasszonya beszél a Derby és Gasztroangyal Fesztivál megnyitóján a budapesti Kincsem Parkban 2015. július 3-án.

Forrás: MTI

Fotó: Marjai János

Másfél hete, amikor az interjúnk készült Borbás Marcsival, már érezhető volt, hogy komoly kihívások elé nézünk, de egy kávé mellett – bár már akkor is egy kis tisztes távolságot tartva – még személyesen beszélgethettünk. Azóta napról napra változik minden, egyre többen maradnak otthon, egyelőre távoktatásban tanulnak a gyerekek és míg a veszélyhelyzet első napjaiban még alig-alig lehetett maszkos járókelőket, vásárlókat látni, mára sokan próbálnak így is védekezni a vírus terjedése ellen. Borbás Marcsi a Vasárnap Reggel legutóbbi számában beszélt a hirtelen megváltozott helyzetről, arról, hogy most semmi sem olyan magától értetődő, az ember védtelenségéről és a közös felelősségről.

– Emberként és munkaadóként önt is érinti, mint mindannyiunkat a koronavírus miatt kialakult helyzet, a sokakat érintő pánik.

– Sajnos igen, és azt hiszen, a pánik három egymáshoz szorosan kapcsolódó ok miatt alakulhatott ki: a klímapánikot követte egy egészségügyi, azt pedig egy gazdasági vonatkozású kétségbeesés. Mindezek miatt rettentően bizonytalan lett az életünk. Megszűnt az az élet, amibe beleszülettünk. Nem magától értetődő, hogy felkapcsolhatom a villanyt, hogy bárhol bulizhatok, utazgathatok, vásárolgathatok kedvemre. Senki sem gondolta volna legrosszabb álmában sem, hogy, mint most az olaszoknál, betilthatják a temetéseket. A társadalom alappillérei rendültek meg. Persze pánikolni szerintem nem kellene, az csak tönkreteszi az immunrendszert és meggyengíti az embert, de mélyen elítélem azokat, akik ezt a járványt félvállról veszik. Egy együttérző, normális, intelligens embernek nem csak magára kell gondolni, hanem az ügyre is, arra, hogy sajnos látjuk, a krónikus betegek közül sokan nem élik túl a koronavírus-fertőzést. Ha pedig én felelőtlen vagyok, azzal nagyban hozzájárulok, hogy elérjen olyanokhoz, akikre végzetes lehet a betegség. A valós híreket, a tényeket komolyan kell venni, Olaszország nincs messze, és sajnos látjuk, mi történik náluk; de a briteknél és a spanyoloknál is ijesztő a helyzet.

– A munkahelyén milyen óvintézkedéseket tesznek a megelőzés érdekében?

– Most már itthonról dolgozunk, de amíg bejártunk, addig tartottuk az egy métert egymástól, kint volt mindenütt a kézfertőtlenítő, sokat szellőztettünk, fertőtlenítő spray-vel fújtam be a légteret, megtettem, amit meglehet, de végül úgy kellett felelősen döntenünk, hogy nem járunk be. Sokan furán néztek rám az állandó kézmosások miatt, de az alapos tisztítással 30 százalékkal csökkenthető a fertőződés esélye, számomra alap volt, hogy ezt megtesszük.

– A munkákat is átütemezi?

– Igen, kénytelen vagyok. Egy nagy konyhaicég-márka már lemondta a főzőműsor felvételét, és a közönségtalálkozókat is el kell halasztani, pedig nagyon vártam; de most mindent meg kell tenni a járvány terjedésének lassítására. A munkánkra is kihat ez a mérhetetlen bizonytalanság, nem tudom, hogy merjünk-e forgatni lenne két nagy felvételünk , vagy legyünk óvatosak és ne kockáztassuk meg a stáb esetleges megfertőződését. Remélem, hogy az optimizmusom, a hitem és a bizakodásom átsegít ezen az időszakon. Nemrég hallottam Böjte atyát, aki szólt a nem hívő emberekhez is, hogy mindenki elhiheti, a Jóisten most is velünk van, hiszen ha ma baleset ér valakit vagy megbetegszik, azonnal ott terem egy csomó ember segíteni, tűzoltók, mentők, kórházba viszik, biztosítják a gyógyszert, az ellátást, a steril körülményeket. Óriási áldásban élünk. Ötven éve, száz éve a mostaninál ezerszer nagyobb bajban lettünk volna, a legtöbben túl sem élnénk a jelenlegi járványt.

– Egy időre szünetelteti a Gasztroangyal című műsorát is, mert szeretett volna egy kis feltöltődést. Sikerült az elmúlt időszakban pihenni?

– Egy percet sem. Elindult az Egy.hu december elején, és rövid időn belül nagyon népszerű lett. Azt hittük az induláskor, hogy lesz egy évünk teljesen felépíteni, tökéletesre csiszolni, de meglepő gyorsasággal lett ismert. Egy kis, maroknyi csapat dolgozik ezen a kis médiaplatformon, erőn felüli munkát végez mindenki. Havi 150 cikket jelentetünk meg és rengeteg saját gyártású videót is készítünk a csatornánkra. Most indul a konyhakertes sorozatom, azt készítem elő. A saját konyhakertemben forgatunk. A mostani járvány kapcsán meglepett, hogy sok kedves ismerősöm kérdezte meg, tudok-e annyi zöldséget és gyümölcsöt termeszteni, amiből jut nekik is. Úgy tűnik, az emberek azt érzik igazán biztosnak, amit magunk termelünk meg, hiszen az nem függ nyitvatartástól, közúti szállítástól.

– Honnan jött az Egy.hu ötlete?

– Régóta szerettem volna hasonlót, de eleinte csak egy blogban gondolkodtam. Azt az ötletet azért vetettem el, mert annyi téma érdekel, hogy hosszabb távon nem szerettem volna csak egyben elmélyülni. Amire viszont nem számítottam, hogy a tavaly áprilisban megfogalmazódott kis gondolatcsíra gyorsan ekkorára kinövi magát.

– Miért lett Egy.hu a neve?

– Szerettük volna azt kifejezni, hogy bár mindannyian kicsit mások vagyunk, mégis egyek. A közösségtudatnak, az összefogásnak, egymás támogatásának sajnos most, ebben a rendkívüli helyzetben még a megszokottnál is nagyobb jelentősége van.

Borítókép: Borbás Marcsi, a közmédia Gasztroangyal című műsorának vezetője, a rendezvény háziasszonya beszél a Derby és Gasztroangyal Fesztivál megnyitóján a budapesti Kincsem Parkban 2015. július 3-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában