nehéz döntések

2021.01.20. 20:30

Szívszorító, ez lehet a sorsa a tinilánynak, akinek meghalt a családja a győri horrorbalesetben

Adri a tragédia időpontjában éppen iskolában volt, ez mentette meg az életét. Mivel azonban még kiskorú, ezért egy másik nővére lehet a gyámja, aki szintén összeomlott a hír hallatán.

Rokonlátogatásból tartott hazafelé Bőnyből a győri horrorbaleset áldozatául esett család. A 18 esztendős Évi, édesanyjával, Évával, 10 hónapos féltestvérével, Bálinttal, illetve a kisbaba apjával, Imrével együtt a csecsemő nagyszüleit látogatták meg.

Előzésbe kezdtek és egyelőre nem tudni, miért, de egy szabályosan közlekedő autószállító trélerrel ütköztek. A személyautó lángra kapott, esélyük sem volt a túlélésre.

Kiderült: nem az egész család ült a kocsiban, Éva tinédzser lánya, a 14 éves Adri éppen iskolában volt

– írja a Blikk alapján a Ripost.

A lány élete viszont összeomlott családja elvesztésekor, és mivel még kiskorú, így gyámság alá kell helyezni. Erre a feladatra pedig egy másik nővére, a 19 éves Melinda jelentkezett. Egyébként még ő maga is tanul.

Egy éve, hogy elköltöztem hazulról. Ma is nehéz elhinni, hogy épp velünk történt ez a tragédia, hiszen a hétvégén találkoztam Évivel, csendes, okos lány volt, készült az érettségire – mondta a Blikknek elfúló hangon Melinda a balesetben elhunyt 18 éves testvéréről, majd azt is elmondta: már felvette a kapcsolatot egy ügyvéddel, hogy Adri gyámja lehessen.

A bőnyiek úgy tudják, Éva, Imre és a közös kisfiuk, Bálint közös sírba kerül, a 18 éves Évike pedig a mellettük lévő parcellában nyugszik majd.

Borítókép: összeroncsolódott, kiégett személygépkocsi, miután egy autószállító teherautóval (a háttérben) ütközött a 813-as számú úton, Győr közelében 2021. január 14-én

Ezek is érdekelhetik