Vidékfejlesztés

2020.08.19. 18:11

Ezerötszáz településen valósultak meg utca- és járdarekonstrukciók

Minden felújítandó utat fel kell újítani Magyarországon, legyenek azok önkormányzati, vagy településeket összekötő állami utak – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Jákón szerdán.

Gyopáros Alpár a somogyi község megújult Rákóczi és Petőfi utcájának átadásakor rámutatott: e cél érdekében hirdették meg a kistelepülési önkormányzatok utca- és járdafelújítási programját tavaly a Magyar falu program részeként, a 20 milliárd forintos forrásból másfél év alatt 1500 településen valósultak meg utca- és járdarekonstrukciók. Elindult a nagy mellékúthálózat-fejlesztési program is, 2019 és 2021 között 2500 kilométer, településeket összekötő utat korszerűsítenek tette hozzá.

Gyopáros Alpár hangsúlyozta, hogy eredményes a Magyar falu program, egyúttal reményét fejezte ki, hogy az rendkívül hosszú távú lesz, mert van bőven feladat. A kormánybiztos Somogyról szólva megjegyezte, hogy a megye a Magyar falu program egyik legnagyobb nyertese, települései másfél év alatt 600 pályázattal 6 milliárd forint támogatást kaptak.

Szászfalvi László, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője arról szólt, hogy a két jákói utca felújítása a közösségről, az itt élőkről, a település jövőképéről, arról szól, hogy a lakók a következő évtizedekben is szeretnének itt maradni, mert itt érzik magukat otthon, és szeretnék, ha gyermekeik és unokáik is itt találnák meg életük értelmét.

Horváth Anita, Jákó független polgármestere azt közölte: a mintegy 630 lakosú község a Magyar falu programból 30 millió forint támogatást kapott a két utca és mintegy 45 milliót a közösségi ház felújítására. Ezekre a beruházásokra önerőből nem lett volna lehetősége tette hozzá.

Borítókép: Szászfalvi László, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője (b), Bíró Norbert, a Somogy megyei közgyűlés elnöke (b2), Horváth Anita polgármester (j2) és Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos (j) helyi lakosokkal együtt átvágja a nemzeti színű szalagot a Magyar Falu Program keretében felújított Rákóczi és Petőfi utca átadásán a Somogy megyei Jákón 2020. augusztus 19-én

Ezek is érdekelhetik