2024.02.19. 08:30
Bérelhető lakásban ölte meg párját egy holland nő Budapesten
Halálra szúrta a párját egy holland nő egy bérelhető, VII. kerületi lakásban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon. Délután azt írták, hogy a rendőrök a nőt őrizetbe vették.
Bűnügyi helyszínelők dolgoznak egy gyilkosság helyszínén Budapest VII. kerületében, a Kazinczy utcában 2024. február 19-én
Forrás: MTI
Fotó: Mihádák Zoltán
A rendőrségi honlapon korábban azt közölték, hogy több bejelentés érkezett a rendőrségre egy erősen vérző férfiról hétfőre virradóan a Kazinczy utcából. A megkéselt ember életét már a mentők sem tudták megmenteni – tették hozzá.
A rendőrök délutáni tájékoztatása szerint
a holland pár hétfőn hajnali 2 óra 10 perc körül féltékenység miatt veszett össze egy Kazinczy utcai Airbnb-lakásban.
A vita során a 44 éves nő egy késsel kétszer vállon szúrta 54 éves párját, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A feltételezett elkövető a cselekmény után megkezdte a férfi újraélesztését, eredménytelenül – emelték ki.
A kiérkező rendőrök a nőt a helyszínen elfogták, és emberölés megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették.
Vallomásában azt mondta, hogy az esetre nem emlékszik
– áll a közleményben.
Krimi
- Hajmeresztő trükkel csengetett be a csaló: pénzzel és egy elcserélt szemüveggel távozott
- Mindenki halálra rémült: kapuba csapódott a száguldó sofőr (videó)
- A zebrán ütöttek el egy fiút Székesfehérváron, a gázoló elmenekült
- Milliárdokat érhet: 84 év után az FBI találta meg a magyar család elveszett Monet festményét
- Elárulta a szakértő, hibázott-e Sallai Nóra a szörnyű baleset előtt (videó)