elégedettség

2019.08.24. 16:26

Jól debütált a hódeszkás Fritz Botond a Big Air vk-sorozatában

A magyar versenyző pályafutása során először indult az úgynevezett Big Air számban világkupaversenyen.

A hódeszkás Fritz Botond pályafutása során először indult az úgynevezett Big Air számban világkupaversenyen, debütálása pedig jól sikerült, 21. helyen végzett.

A magyar szövetség beszámolója szerint a vk-idény hagyományosan az új-zélandi Cardronában veszi kezdetét, ahol rendre igen erős mezőny gyűlik össze. Ezúttal 35 hódeszkás állt rajthoz, a magyar sportoló pedig 43 pontjával ugyan nem jutott a legjobb tizet felvonultató fináléba, mégis elégedett lehet a teljesítményével, mivel olimpiai döntősöket megelőzve lett 21. a viadal szombati selejtezőjében.

„Magamhoz képest nagyon jól teljesítettem mindkét körben. Az első edzőnapon volt pár nehézségem, viszont a selejtező napján már minden nagyon jól ment, és ekkor már sikerült a trükk, amit akartam, a backside duplakork 1080. A kvalifikáción is ezt próbáltam, és le is tettem szép tisztán. Nagyon boldog vagyok ezzel az eredménnyel, sok tapasztalatot szereztem és jó volt a világ legjobbjaival versenyezni” – mondta Fritz.

A Big Air a szabadstílusú hódeszkások egyik szakága, melyben egy hosszabb nekifutó után egy nagyméretű ugratóról elrugaszkodva kell bemutatni egyetlen ugrást. A 60-70 km/h-s elugrási sebesség eléréséhez meredek nekifutóra van szükség. A starthely és az ugrató közötti szintkülönbség többnyire meghaladja a 30 métert. A versenyzőket zsűri pontozza, a választott trükk technikai nehézsége, valamint a versenyző kreativitása és stílusa alapján. A szám a tavalyi, phjongcshangi olimpián debütált a téli ötkarikás játékokon.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában