2024.05.03. 12:45
Őrizetben a kegyetlen házaspár
Az ügyészség indítványozza annak a házaspárnak a letartóztatását, akik egy nő halálát okozták embertelen bánásmódjukkal és bántalmazásukkal.
Forrás: Illusztráció: Shutterstock
A megalapozott gyanú szerint a házaspár 2023 nyarán befogadta a rendezetlen körülmények között élő sértettet az otthonukba, azért cserébe, hogy a ház körüli munkák elvégzésében a segítségükre legyen.
A sértett embertelen körülmények között élt a házaspár otthonában, amikor a számára meghatározott feladatokat nem, vagy nem megfelelően végezte el napi rendszerességgel bántalmazták. Megfelelő élelmezéséről nem gondoskodtak, a sértett emiatt kórosan lefogyott.
2024 tavaszán a sértett megpróbált elmenekülni, azonban a gyanúsítottak hazavitték és újból bántalmazták.
Április végére a nő már annyira legyengült, hogy orvoshoz kellett volna vinni, de tartva az esetleges büntetőeljárástól, a gyanúsítottak úgy döntöttek, hogy Pest Vármegyébe viszik a nőt és közterületen magára hagyják.
Útközben azonban azt észlelték, hogy a sértett meghalt, ezért őt Aszód egyik utcájában egy bokros részen a gépkocsiból kitették.
A nyomozó hatóság a házaspárt néhány napon belül elfogta, őrizetbe vette, majd halált okozó testi sértés és kényszermunka minősített esete miatt gyanúsítottként hallgatta ki.
A Főügyészség mindhárom letartóztatási okból indítványozza a gyanúsítottak letartóztatását, mert megalapozottan tartani lehet a bűncselekmény tárgyi súlya miatt a szökésüktől, feltehető, hogy tanúkat befolyásolnának, illetve többszörösen büntetett előéletük miatt a bűnismétlés veszélye is fennáll.
-tájékoztatta portálunkat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője.