Prevenció

2019.10.24. 15:50

„Szertelenül” a Lippai-középiskolában

Az előadók a drogfogyasztás következményeire hívták fel a diákok figyelmét.

A Lippai János Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola adott otthont nemrégiben a Szertelenül címet viselő egészségnapi rendezvénynek, amelyet a Jósa András Oktatókórház Egészségfejlesztési Irodája szervezett.

A lemorzsolódás csökkentése

Az intézmény kiemelt hangsúlyt fektet a tanulói lemorzsolódás csökkentésére – ennek részét képezte a rendezvény, ahol dr. Erdélyi Ágnes pszichiáter, addiktológus szakorvos, a Sántha Kálmán Pszichiátriai Szakkórház nyíregyházi telephelyének orvosigazgató-helyettese előadásában a szerhasználat során kialakuló függőséget mutatta be addiktológus szakorvos szemmel.

Bábolnai Péter gyermek és ifjúsági, klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus a szerhasználat pszichológiai hátteréről beszélt, dr. Bodó László jogász pedig a tudatmódosító szerek terjesztésének és fogyasztásának jogszabályi hátterét ismertette.

Sport és egészség

Gurbán Csaba rendőr százados, a bűnügyi osztály kiemelt főnyomozója, drogprevenciós összekötő tiszt a nyíregyházi rendőrkapitányságtól érkezett az iskolába, előadásának a Drogfogyasztás rendőrszemmel címet adta. A rendezvényt sport­egyesületek bemutatkozása zárta: a Princess Balett Iskola, a Krav Maga önvédelmi sportklub és a mediball bemutatójának egészségtudatos alternatívái közül választhattak a diákok.

Dr. Erdélyi Ágnes is előadást tartott

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!