A harcunk sosem volt hiábavaló

A történelmünk folyamán többször voltak hazánkban függetlenségi törekvések, fegyveres harcba átcsapó mozgalmak, de kezdeti sikerek után mindig vereséget szenvedtünk. Joggal vetődik fel a kérdés: megérte ez a sok harc, szenvedés a magyarságnak, vagy nem?

Az én véleményem, hogy ezek a küzdelmek nem voltak eredménytelen erőfeszítések!

Valóban sok csatát vesztettünk a történelmünk korábbi szakaszaiban, de a vereségek utáni évtizedekben mégis mindig megindult nemzetünk fejlődése.

Tekintsük csak át az utolsó néhány évszázad nevezetes függetlenségi harcait!

A 18. század elején Rákóczi kurucai a török kiűzésében megerősödött Habsburg Birodalommal szemben, nemzetünk függetlenségéért harcoltak. A török- és Habsburg-ellenes harcokban kivérzett Magyarország a szatmári béke által elérte, hogy viszonylagos önállósággal rendelkezzen a többi Habsburg-tartományhoz képest. Hazánkban megindult egy lassú fejlődés, amely a reform­korba vezette népünket.

1848–49-ben a függetlenségéért küzdő Magyarország ismét a világ legerősebb hadseregeivel szemben vérzett el.

Nem vagyunk örök vesztesek

Sok szabadságharcost kivégeztek, de az aradi vértanúk és a többi halálraítélt harca nem volt hiábavaló. Nem sokkal később a passzívan ellenálló magyarság politikai győzelmet aratott a gőgös császári udvar fölött, mert a bécsi udvar kénytelen volt kiegyezni a magyarokkal. Az 1867-es kiegyezéstől megkezdődött hazánk első és mindeddig legsikeresebb modernizációs korszaka.

A 20. század elején újabb tragédiák okoztak népünknek látszólag megoldhatatlan problémákat, súlyos szenvedést, tragédiák sorozatát, válságot. A trianoni békediktátum durván, igazságtalanul megalázta az egész magyar népet, országunk azonban visszakapta a még Mohácsnál elvesztett önálló államiságát, és óriási erőfeszítésekkel megindult a fejlődés útján. Megkezdődött országunk második modernizációs korszaka. Sokan állítják: nem sok nép lett volna erre képes.

A kommunista diktatúra, a terror évei után, a forradalomnak és a reformkommunistáknak köszönhetően a hatalom kénytelen volt engedni, 1989-ben a szocialista uralom teljesen összeomlott, a rezsim kénytelen volt átadni hatalmát a demokratikus pártoknak.

Ne legyünk tehát pesszimisták, nem vagyunk örök vesztesek.

Magyarország él és élni fog. Hol vannak a fentiekben felsorolt reakciós hatalmak? Eltűntek, hazánk számára már nem jelentenek veszélyt. Ezért is ismételhetjük bátran ma is Zrínyi Miklós költő, hadvezér és politikus egyik művéből a következő, időtálló idézetet mi, magyarok: „Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók…”

Dr. Erdélyi Iván