Apa-fia program lett a vadászat

Trófeamustrát rendeztek a közelmúltban Tiszadobon, a helyi Táncsics Vadásztársaság területén elejtett dámbikák agancsait láthatták az érdeklődők. A trófeák között ott volt annak a dámbikának az agancsa is, amit a nyíregyházi Fazekas Zoltán hozott terítékre, s ami a bírálaton ezüstérmet kapott.

A főnök meséi, kalandjai

A rendezvényre ellátogatott a fiatal vadász is, akit először arról faggattunk, hogyan is lett tagja a vadászok népes táborának.

– A családomban korábban senki sem foglalkozott vadászattal. Engem sem érdekelt egy ideig, azonban a munkahelyemen a főnököm olyan sokat mesélt a kalandjairól, a természetben töltött sok-sok óráról, hogy egyre jobban érdekelt a vadászat világa, s végül kedvet kaptam hozzá én is. Az engedélyt 2006-ban szereztem meg, s azóta vadászom.

– Két kedvenc helyem van. Nógrád megyében, Érsekvadkerten van egy vadászati jogosultságom, így oda gyakran elutazom, de Tiszadobon a Táncsics Vadásztársaság területén is rendszeres vendég vagyok. Nem titok, hogy ebben az is szerepet játszik, hogy jó barátságban vagyok az itteni vadásztársaság titkárával, Kelemen Mátéval, így a vadászati lehetőségeket is kihasználjuk a találkozásokra. Az egyéni vadászatokat szeretem a legjobban, amikor a magaslesről figyelhetem meg az állatok titokzatos világát. A lesről főleg vaddisznóra vadásztam, amíg lehetőség volt rá, hiszen mint ismert, az afrikai sertéspestis miatt lecsökkent a számuk és a vadászatuknál is szigorú előírásokat kell betartani. Tiszadobon az idén először vendégvadászként dámbika elejtésére is lehetőségem volt – mondta Fazekas Zoltán, aki kérésünkre felidézte azt a napot.

– Egy trófeás vad elejtését nem könnyű előre megtervezni. A kísérővadásszal természetesen megbeszéli a vendégvadász, hogy mekkora trófeát szeretne, de nyilván megértőnek kell lennie, hiszen nem lehet pontosan dekára kimérni egy trófeát. Egyébként legyen bármilyen is a trófea, nem attól függ a vadászat élménye, tulajdonképpen mindegyik cserkelés óriási élményt jelent. Egy vasárnap délelőtt már éppen befejeztük a hajnalban megkezdett cserkelést, a kiindulási ponthoz tartottunk éppen, amikor egy facsoport takarásából megláttunk egy dámbikát, amint a kukoricatarlón keresztül ment vissza a nappali pihenőhelyére.

– Sok időnk nem volt, egy nagyon gyors bírálat után a kísérővadászom kiadta a lőparancsot. Nem is tudtam különösebben felkészülni a lövésre, nem volt idő támasztékot készíteni, szabad kézből adtam le az irányzott lövést, és sikerült terítékre hoznom a bikát, aminek a trófeája 3,7 kilogramm. Pár évvel ezelőtt, még 2018-ban sikerült Érsekvadkerten egy olyan gímbikát elejtenem, aminek 7 kilogramm volt a trófeája, de igazából mint az előbb is említettem, nem az agancs nagysága, súlya határozza meg az élményeket. Bármilyen kis trófeához köthető olyan élmény, ami egy életre szól.

Nem lesz gond az utánpótlással

Tiszadobra elkísérte édesapját a 12 esztendős Zsombor. Meg is jegyeztük: nem lesz gond az utánpótlással...

– Igen, a kisfiam, Zsombor rendszeresen eljön velem a vadászatokra, valamint a keresztapját, Kelemen Mátét is gyakran elkíséri. Hatéves korától jár velünk a vadászatokra, igaz, akkor még nem volt nagyon türelmes, de az életkor előrehaladtával egyre kitartóbb, egyre jobban érdekli az élővilág. Vannak hosszú apa-fia hétvégék is, amikor Érsekvadkertre utazunk, Zsombor oda is eljön velem, szeret kint lenni a természetben. Mátéval mindketten nagyon szeretnénk, ha tovább folytatná Zsombor a vadászati hagyományokat.

Végtelen nyugalom a lesen

Meg lehet vajon fogalmazni, hogy mit jelent Önnek a vadászat? – kérdeztük befejezésül Fazekas Zoltántól.

– A vadászat nekem egyet jelent a kikapcsolódással, a re­kreációval. Végtelen nyugalom fogadja az embert a természetben. Ahogy kiülök a lesre, átértékelem magamban a rohanó mindennapokat. Nagyon frissítő és felszabadító érzés, hogy néhány órára meg tudok állni, meg tudok pihenni, összeszedem a gondolataimat, s aztán új erővel tudom folytatni a dolgos hétköznapokat. Mindez akkor is feltölt, ha nem dörren el lövés. Nem lenne jó ugyanis, ha minden alkalommal vaddal térne haza az ember, akkor hosszú távon csökkenne a motiváció. Nem a puska elsütése és nem a vad elejtése a lényeg, hanem az, hogy a természetben lehetünk.

Borítókép: Fazekas Zoltán és Zsombor a dámbika trófeájánál Tiszadobon | Fotó: M. Magyar László