Nyíregyháza

2023.02.21. 10:34

Öt éve hódít a szenior örömtánc a városban

Még a 2017-es munkatervében fogalmazta meg az Idősügyi Tanács, hogy be kellene vezetni valamilyen mozgásformát az idős emberek számára.

A szenior örömtánc lelkes résztvevői

Fotó: Fintor Károlyné archívuma

– Puhatolóztunk több irányban. Olyat szerettünk volna, ami könnyen elsajátítható és nem megterhelő. Néhányat ki is próbáltunk, de nem sikerült megtalálni az igazit. Aztán az interneten kutakodva rátaláltam a szenior örömtáncról szóló tájékoztatóra. Nagyon megtetszett, mert nemcsak kíméletes mozgást biztosít, de segít a depresszióból kilábalásból is. Ez egy nagyon vidám mozgásforma. Ülésünkön előterjesztettem mindezt, ami megnyerte a tanács tagjainak is a tetszését – említette Fintor Károlyné, az Idősügyi Tanács sajtóreferense. – Felvetődött a kérdés: honnan vegyünk oktatót? Ekkor kissé megrekedt a dolog, aztán az egyik alkalommal dr. Ulrich Attila alpolgármester arról számolt be, hogy jelentkezett két hölgy, akik Budapesten elvégezték a szenior örömtánc oktatási kurzust, és szeretnék, ha Nyíregyházán beindulhatna mindez. Ez olyan volt, mintha egy mesében lettünk volna. A „Mozdulj, Nyíregyháza” program lehetőséget biztosított a szenior örömtánc anyagi fedezetére, így 2018 tavaszán szerződést kötött az önkormányzat Juhász Lászlónéval, és elindult a tánc.

– Egyre népszerűbb lett a mozgásforma, amiért Juhászné Marika megtett mindent. Az év minden szakában a várost járva, ahol talált egy kis táncolásra alkalmas helyet, ott lerakta a kis zenegépét, táncolni kezdett, és arra buzdította a padokon ülő embereket is. Megkeresett minden lehetőséget az idősek otthonában, a klubokban, sőt, vidéki városokba is rendszeresen kiutazott.

Hallatlan nagy népszerűségre tett szert, amit az is bizonyit, hogy januárban ünnepséget rendeztek a tanítványok a két oktató, Juhász Lászlóné és Stéhné Morvai Magdolna részére. Ajándékokkal lepték meg őket, és tortával, süteményekkel, pezsgővel köszöntötték. Természetesen a szenior örömtánc sem maradhatott el. Köszönjük Marikának és Magdikának a lelkes, kitartó munkájukat! 

KM

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában