Szenior örömtánc

2023.03.03. 15:21

Elfújták az ötödik gyertyát

Testileg, lelkileg és szellemileg is frissen tartja az idősebb korosztály a szenior örömtánc.

Stéhné Ormai Magdolna és Juhász Lászlóné neve összeforrt Nyíregyházán a szenior örömtánccal

Fotó: Pusztai Sándor

Zene, tánc, lufik, torta és az elmaradhatatlan mosolyok – nemrégiben ünnepelte megalakulásának ötödik évfordulóját a nyíregyházi szenior örömtánc. Az elsősorban nyugdíjasoknak szóló ritmusos memóriatréning a kezdetektől része a Mozdulj, Nyíregyháza! programsorozatnak, Juhász Lászlóné Marika és Stéhné Ormai Magdolna oktatók nélkül azonban elképzelhetetlen lenne az egész, hiszen ők a szívvel-lélekkel hajtott motorjai a csoportoknak.

– Amellett, hogy Nyíregyházán nagy az érdeklődés a szenior örömtáncra, sikerült érdeklődőket toboroznunk Kisvárdán és Nyírbátorban, így heti két alkalommal járok az ottani csoportokhoz is. S bár maroknyian lemorzsolódtak, így is közel kétszázan döntöttek úgy, hogy nem hanyagolják el a mozgást és a közösséget csak azért, mert már az ötven pluszosok táborát erősítik – árulta el Marika, aki Magdikával közösen öt évvel ezelőtt végezte el Budapesten a szenior örömtánc oktatói képzést. Épp csak átvette a sikeres vizsgát igazoló oklevelet, a Vasutas Művelődési Házban elindult az első csoport, ahogy nem sokkal később az Alvégesi Művelődési Házban is.

A szenior örömtánc nem magyar találmány, Németországból indult a kezdeményezés, mely az idősebb generációt célozza meg.

– Testileg, lelkileg és szellemileg is frissen tart minket, hiszen a speciálisan ennek a korosztálynak megtervezett, kímélő, mégis szórakoztató koreográfiák karban tartják a memóriánkat és az izmainkat, a próbák pedig a közösséghez tartozás érzését erősítik bennünk. A csárdástól a latin-amerikai és standard táncokon át a körtáncokig mindenféle stílus és műfaj megjelenik itt. Nagy előnye tovább, hogy egyedül is csatlakozhatnak az érdeklődők, ugyanis a találkozókon folyamatosan cserélődnek a párok – magyarázta Marika. Megjegyezte: szeretnének minél több városi és nyugdíjas rendezvényen bemutatkozni abban a reményben, hogy felkeltik az ötven éven felüliek mozgás és tánc iránti érdeklődését.

Stéhné Ormai Magdolna hatvan esztendős korától, tizenhét éve nyugdíjas. Sokáig a Nyíregyházi Hölgykoszorú tagja volt, s amikor az megszűnt, az élet új lehetőséget sodort elé.

– A szeniortánc-oktatói diplomával rendelkező Csirmaz Szilvia volt az Alvégesi Művelődési Ház vendége. Nagyon megtetszett, amit láttam, és addig kerestem, kutattam, nyomoztam, míg sikerült felvennem vele a kapcsolatot. Elmondtam Marikának, hogy ha őt is érdekli, csatlakozhatunk a tanfolyamhoz. Belevágtunk, és egyáltalán nem bántuk meg – mesélte mosolyogva Stéhné Magdika, aki szabadidejét nem sajnálva tanult, gyakorolt. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen immár öt éve képzett szenior örömtánc oktató.

– Korábban a Városmajori Művelődési Házban tartottam a foglalkozásokat – az energiaárak emelkedése miatt ideiglenesen zárva van –, a rendezvényeiken gyakran fel is léptünk. Rendszeresen ott vagyunk a Ki-mit-tud?-okon, és sokat hívnak minket vidékre, a nyugdíjas egyesületek azonban nem keresnek minket, pedig nem túlzás azt mondani, hogy mindenhol kopogtattunk. Sajnos azt tapasztaltuk, hogy nehezen aktivizálódnak, pedig jó lenne, ha újabb csoportok alakulhatnának.

Visszatérve a születésnapi ünnepségre, meggyújtották a tortákon a tűzijátékokat és a gyertyákat. A mosolygós csapat búcsúzóul a kedvünkért táncolt egy kicsit, arcukról, mozdulataikból sugárzott a jókedv, az életöröm. S ha a tánc nem is oldja meg minden problémájukat, a foglalkozások idejére a bajokat az utcai cipőjük mellett hagyhatják. 

KM
 


 

 

Címkék#örömtánc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában