Nyíregyháza

2023.10.22. 09:33

Egy falatnyi gondoskodás

Hamarosan indul a Labor Café Szeretetszendvics-programja: a nyíregyházi adománykávézóban novembertől minden hétfőn 9 órától önkéntesek készítenek szendvicseket az otthontalanoknak.

Szon.hu

A Tabulapláza Alapítvány közösségi tere fontos feladatának tartja az utcán élők és a leginkább rászorulók segítését és az irántuk érzett szolidaritás felébresztését. Még 2017 különösen hideg telén nappali melegedőként nyitották meg Labort a hajléktalanok előtt, s ebből indult útjára a Szeretetszendvics-program, mely heti rendszerességgel vonja be a nyíregyháziakat az ételkészítésbe. A hozzávalókat az önkéntesek felajánlásaiból vásárolják meg, vagy mentett élelmiszerekből állítják össze a szendvicseket, amiket a Periféria Egyesület utcai ellátottjai kapnak meg a szervezet segítségével. A programba osztályközösségek is bekapcsolódhatnak rendhagyó óra keretében.

Aki szeretne hozzájárulni a Szeretetszendvics-akció sikeréhet, támogathatja a Labor Cafét, hiszen kenyérre, zsemlére, vákuumcsomagolt száraz szalámira, dobozos margarinra, szezonális zöldségekre és gyümölcsökre mindig szükség van, ahogy alufóliára is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában