2024.03.05. 12:51
Részecskéket számoltak a csokis diákok
Forrás: Forrás: facebook.com/eotvos.nye
A Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium fizika tantárgy, azon belül az atomfizika iránt érdeklődő tanulói február 22-én, csütörtökön részt vehettek a Debreceni Egyetem Kísérleti Fizikai Intézetében, a CERN-Masterclass rendezvényen. Játékos részecske-felismerés során ismerkedhettek meg a tanulók a részecskefizika alapjaival és a CERN-ben folyó kutatásokkal. Az Eötvös iskolából a fizika tagozatos tanulók vettek részt az egész napos programon 3 fizika szakos szaktanár kíséretében.
Délelőtt előadásokat hallgathattak meg a CERN nagy detektorairól, gyorsítókról, a kutatás fő irányairól. Délután pedig egy előkészített adathalmazon kerestek meg különböző részecskéket és az ezekhez tartozó fizikai folyamatokat. A diákok sok esetben önállóan dolgoztak, mindenki külön adathalmazt kapott, melyet szorgalmasan egyénileg dolgoztak fel. Végül közösen válogatták és összegezték az eredményeiket.
Délután 16 órától zoom-on bejelentkeztek a diákok a CERN-be és angolul beszélhettek más résztvevő országok tanulóival és a CERN fizikusaival. A beszélgetés során beszámoltak arról, hogy milyen eredményekkel büszkélkedhetnek, illetve arról, hogy mit tanultak aznap.
Fotók: facebook.com/eotvos.nye