2011.11.14. 13:08
Kétszáz pengő fix
<em>A horror leggazdagabb kínálatát manapság nem a szokásos lezuhant-lelőtték-felrobbantották rovatok kínálják mostanság, hanem a gazdasági hírek. Még a nyelvezet is megváltozott. Nézzük csak meg, milyen címeket olvashatunk. Összeomlás jön; katasztrófa közelít; széttépték a forintot, egekbe szökik a benzin ára, bezárják, összevonják, elbocsájtják és így tovább</em>. <strong>Kiss László jegyzete</strong>.
A horror leggazdagabb kínálatát manapság nem a szokásos lezuhant-lelőtték-felrobbantották rovatok kínálják mostanság, hanem a gazdasági hírek. Még a nyelvezet is megváltozott. Nézzük csak meg, milyen címeket olvashatunk. Összeomlás jön; katasztrófa közelít; széttépték a forintot, egekbe szökik a benzin ára, bezárják, összevonják, elbocsájtják és így tovább. Kiss László jegyzete.
Hát most nincs vicces kedve senkinek. Nincs, mert ami a világgazdaságban és szűkebb környezetünkben történik, annak értelmezésére, sikeres túlélésére semmilyen tapasztalata nincs a mostani állampolgári derékhadnak és természetesen a fiataloknak sem. Messze már nemzedékek távolában a befőttesüveges, pengős világ, nem ehhez szoktunk, hogy minden megborulni látszik körülöttünk. De ha meg is lenne ez a tapasztalás, annak tudása, hogyan célszerű ilyenkor viselkedni, cselekedni, nem sokra mennénk vele. A régi szabályok már kezdenek nem működni – újak még nincsenek. Hiába az internet, a mindenki által elérhető információk végtelen forrása, amiket összeolvashatunk, abból egyelőre nem rajzolódik ki valamiféle új gazdasági rend, új világ.
Mit tehetünk? Nem sokat és nagyon sokat. Nem sokat, mert a folyamatok tőlünk függetlenül zajlanak, s ha nem is így lenne, nem tudnánk merre is kellene terelni legalább a legfontosabbakat. És nagyon sokat, mert ami rajtunk múlik, az az, hogy ne hagyjuk elveszni egymást. Ne hagyjuk, hogy gyerekek, idősek éhezzenek az országban, hogy eltűnjenek pótolhatatlan természeti-, kulturális- vagy akár emberi értékek ebben a szélvészben. Ezért mindenki tehet a maga környezetében egy kicsit, néha sokat is, egy-egy lépést, egy gesztust. A miskolci Földes Gimnázium öregdiákjai például nem gondolják úgy, hogy a név megmaradt, tehát hátra lehet dőlni: most alapítványt csinálnak, hogy a fiatal tehetségeket segítsék, külföldről, itthonról, mindenhonnan.
Muszáj hinnünk abban, hogy van értelme annak, amit kisemberként, magánemberként tehetünk. Minél inkább úgy érezzük, tehetetlenül sodródunk, annál jobban kell figyelnünk arra, mi történik a másik emberrel, a hellyel ahol élünk, a nekünk fontos értékekkel. Havi kétszáz pengő fixxel, az ember ma könnyen viccelne, ha lenne még – énekelte egykor az Exotic. De nincs meg az kétszáz pengő. Csak mi vagyunk.
Kiss László
