Helyi gazdaság

2012.07.14. 09:28

Töltésépítés három és félmilliárdból a Dunán

Budapest, 2012. július 14., szombat (MTI) - A Duna Tolna megyei szakaszának töltésfejlesztési munkáira az Országos Vízügyi Főigazgatóság által kiírt nyílt tendert nettó 3,4 milliárd forintos ajánlatával a CD Konzorcium nyerte el - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A munka része 32,7 kilométer töltés megépítése, 36,4 kilométernyi töltéskorona burkolása, továbbá fel kell újítani 11 darab zsilipet és szivattyútelepet is.

A felhívásra két ajánlat érkezett, ezek közül az összességében legelőnyösebb lett a nyertes. Az ár 70 súlyszámmal, a szakmai ajánlat 20, míg a munkanélküli és tartósan munkanélküli személyek foglalkoztatásának mértéke 10 súlyszámmal szerepelt az értékelésnél.

A másik ajánlattevő és a nyertes konzorcium tagjainak nevét nem hozták nyilvánosságra.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik