mezőgazdaság

2020.01.21. 10:30

Téli álmot alszik a vetés

Pásztor András szerint a magokat a gazdák jó időben, megfelelő mag­ágyba vetették el.

Fotó: KM-archív

Karácsony óta nem hullott számottevő csapadék, az elmúlt egy hétben is csak ónos szitálás, hószállingózás fordult elő többfelé, ennek mennyisége azonban többnyire egy milliméter alatt maradt – tájékoztatta lapunkat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Jól telelnek

Az őszi vetések jellemzően továbbra is jól telelnek. Eddig nem fordult elő olyan komolyabb fagy, ami hótakaró nélkül kárt okozott volna a növényi állományokban. Ugyanakkor a kártevőket és a különböző kórokozókat sem pusztította ezidáig kemény hideg.

Az őszi káposztarepce vetése és kelése körül aránylag kedvező volt az időjárás: megfelelő mennyiségű csapadék hullott a talaj-előkészítéshez, a keléshez, a növény kezdeti fejlődéséhez. Még az őszi árpa is talált elegendő nedvességet a keléshez.

Az őszi búza vetéséhez azonban már sokfelé nem lehetett jó magágyat készíteni a rögös talajban, a vetés pedig porba történt.

Október végén, november elején még éppen időben érkezett a kiadós eső a fejlődő növények számára,

a hó végéig tartó csapadékos és enyhe időszak elegendő időt adott a kalászosok fejlődésére.

Az őszi búzára számított hőösszeg országszerte jóval az optimális érték fölött (helyenként már csaknem a duplájánál) jár az enyhe ősz és december hatására. Nagyjából kiegyenlítődtek a csapadékviszonyok az év végére, azaz a csapadékösszeg az ideális körül alakul, a talaj pedig feltöltődött nedvességgel – olvasható a kamara közleményében.

Az őszi vetések megyei helyzetéről Pásztor Andrásnál érdeklődtünk. Nincs különösebb gond a teleléssel – kezdte lapunk tájékoztatását Pásztor András.

A Timári Vetőmag és Szárító Kft. ügyvezetője szerint ugyan az utóbbi időszakban kevesebb csapadék esett, viszont az őszi vetés fejlődésének legfontosabb szakaszában, azaz november elején bőséges volt a csapadék. A föld megszívta magát, az eső szépen leszivárgott a talaj mélyebb rétegeibe is.

Megfelelő magágyba

– A magokat a gazdák jó időben, megfelelő magágyba vetették – fogalmazott Pásztor András, akinek feltettük a kérdést: nem jelent-e gondot, hogy nem esett hó és nem védi vastag hótakaró a földeket. A szakember szerint ez csak abban az esetben jelentene problémát, ha a hőmérséklet huzamosabb ideig mínusz tíz fok alá esne.

– Ez a legfeljebb mínusz hét, mínusz nyolc fok még nem okoz gondot a vetés fejlődésének – tette hozzá a Timári Vetőmag és Szárító Kft. ügyvezetője. Pásztor András úgy véli, a mostani időjárás csak a gyenge repcének ártana, de a repce is szépen fejlődik.

– A megyei gazdálkodók időben megvásárolták a vetőmagokat és időben elvetették a vetőmagokat. Összességében úgy látom, jól, szépen fejlődnek az állományok – zárta gondolatait a szakember.

TG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában