Agrometeorológia

2023.09.26. 11:31

Agrárszempontból jó időjárásunk volt

Az őszi napéjegyenlőség hetében is nyári időben volt részünk, az időszak elején és végén többfelé jelentős csapadékkal.

Tarnavölgyi Gergely

A kukorica szempontjából most a kifejezetten száraz idő lenne üdvös a szárítási költségek csökkentése miatt

Forrás: Illusztráció: MW-Archív

Fotó: Dodó Ferenc

A hét középhőmérséklete 19-20 Celsius fok között alakult, ami 5-6 fokkal magasabb, mint az 1991-2020-as átlag – kezdte lapunk tájékoztatását dr. Rácz Csaba.

A Debreceni Egyetem Precíziós Növénytermesztési K+F Szolgáltató Központjának tudományos munkatársa hozzátette, a vaskos pozitív anomáliát a Nyugat-Európa felett kimélyült, s csak lassacskán közeledő ciklonrendszer, valamint a Kelet-Európai síkság feletti magas nyomású képződmény között létrejött délies légpályán érkező szubtrópusi eredetű, meleg légtömegnek köszönhettük.

A szakember szerint a hőmérséklet csúcsértéke általában 25-28 fok között mozgott, csak a borongósabb napokon maradt a 20-25 fokos tartományban, illetve vasárnap nyugaton mérhettünk 20 fok alatti maximumokat. Éjszakánként 12-17 fokig hűlt a levegő, volt azonban egy-egy 10 Celsius fok körüli, valamint 20 fokot közelítő hajnalunk is Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye területén.

A talajok 5 centimétere mélységben mért hőmérséklete kevéssel még mindenütt meghaladta a 20 fokot, az őszi vetések csírázásához így kissé még melegebb is a magágy a kelleténél. Mivel a szükséges nedvesség szintén rendelkezésre áll a vármegye legnagyobb részén, a csírázás gyors lefolyásúnak ígérkezik, a kelés pedig az átlagosnál egyöntetűbb lehet.

A hét elején északon, északkeleten hullott 5-15 milliméter eső, majd szombaton és vasárnap északkeleten-keleten, valamint nyugaton mérhettünk újabb 15-25 millimétert. A heti összeg ezzel területi átlagban 10-12 milliméter körül alakult, meglehetősen változatos területi eloszlásban. Keleten és nyugaton 15-25 milliméter hullott, míg a vármegye egy középső sávjában (hozzávetőleg a Záhony-Nyírlugos és az Ibrány-Újfehértó vonal által határolt területen) jellemzően 10, helyenként pedig 5 milliméter alatt maradt a lehullott csapadék mennyisége.

Ezzel talajaink nedvességtartalma a felső, 20-30 centiméteres művelt rétegben szinte mindenütt a szabadföldi vízkapacitás 80-90 százaléka fölé emelkedett, míg a mélyebb, 1 méteres mélységű szelvényben 100-120 milliméter közé mérséklődött a vízdeficit. A feltöltődés klasszikus időszaka majd csak októbertől veszi kezdetét a klímastatisztikák alapján, azonban a vegetáció csökkenő vízigényét a mostani vízkészlet is képes fedezni a legtöbb mezőgazdasági állomány esetében. A kukorica és a napraforgó szempontjából most a kifejezetten száraz idő lenne üdvös a szárítási költségek csökkentése miatt, ebben tekintetben az előrejelzések jó híreket tartogatnak: a következő 7-10 napon kitart az átlagosnál több fokkal enyhébb idő, sőt, nyári napok sorjázhatnak 25 Celsius fok körüli maximumokkal. Jelentős esőkre szeptemberben már nem számítunk, a csapadékhajlam legközelebb október első hetének vége táján látszik újra emelkedni – zárta tájékoztatását dr. Rácz Csaba, a Debreceni Egyetem Precíziós Növénytermesztési K+F Szolgáltató Központjának tudományos munkatársa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában