Interjú

2024.04.07. 15:30

A pálinkafőzde után is van mozgalmas élet

Interjú: Papp Józseffel, az érpataki Zsindelyes Pálinkafőzde egykori tulajdonos ügyvezetőjével.

M. Magyar László

Papp Zsolt helyettes államtitkár (balra) adta át dr. Nagy István miniszter ajándékát Papp Józsefnek a szóvivők bálján

Forrás: Szóvivők Egyesülete

Megrendezték az idén februárban is a szóvivők bálját, amelyen Papp József, az érpataki Zsindelyes Pálinkafőzde egykori tulajdonos ügyvezetője a fővédnök, dr. Nagy István agrár­miniszter különdíját vehette át. A tárca vezetője ezzel az ajándékkal ismerte el a hatvan­éves szakembernek azt a három évtizedes munkáját, amit a pálinka népszerűsítése és minőségének javítása érdekében kifejtett. 
A rendezvényen a tárca vezetője nem tudott jelen lenni munkahelyi elfoglaltsága miatt, a miniszter nevében a szintén újfehértói származású Papp Zsolt helyettes államtitkár adta át az elismerést. 
Nem véletlenül írtuk az „egykori tulajdonos ügyvezetője” kifejezést, ugyanis Papp József közel két éve úgy döntött, hogy fontosabb az egészsége, mint a mindennapi harc a piaci életben, s hátat fordított a szesziparnak. Bár a februárban kapott különdíjjal kapcsolatban kereste meg szerkesztőségünk, a találkozás jó alkalom volt arra is, hogy felidézzük a sikerekben és eredményekben oly gazdag múltat, és beszélgessünk a reményekkel teli jövőről. 
Hogyan emlékszik vissza az elmúlt harminc-harmincnégy évre? 
A pálinkafőzéssel 1990. január 2-tól kezdtem el foglalkozni főállásban. Először egy lakossági bérfőzdét üzemeltettem, ami a sógorom tulajdona volt, tőle béreltem. Nem nagyon volt ez szokványos dolog a rendszerváltás körüli időkben. A rendszerváltást követően, az 1990-es években, amikor engedélyezték a kft.-k alapítását, a mi családi vállalkozásunk volt az első olyan vállalkozás, ami minőségi pálinka előállítását tűzte ki célul. Saját céget alapítottunk a saját pénzünkből, s nem az azokban az években oly nagyon jellemző privatizálásról volt szó. Kedvezményes kamatozással kaptunk hitelt rá: négymillió forintot vettünk fel, mindenünket felajánlottuk a banknak fedezetként, így kezdtük el a kereskedelmi pálinkafőzést. Kezdetben egymás mellett, párhuzamosan végeztük a már említett bérfőzést és a kereskedelmi pálinkafőzést egészen 2000-ig, majd onnantól, amikor már én irányítottam az egész vállalkozást, kizárólag kereskedelmi pálinkafőzés volt a fő tevékenységünk, a bérfőzést befejeztük végérvényesen. 
A minőségi termékeikkel mikor jelentek meg a piacon? 
Tulajdonképpen komolyabban 2004 novemberében jelentünk meg a magyar pálinkapiacon, akkor rendezték meg ugyanis a fővárosban a Foodapest kiállítást. Akkoriban készítettük el az újfehértói ágyas meggypálinkát, s azzal mertem először benevezni kereskedelmipálinka-versenyre. Onnantól indult be egy komoly intenzív munka, ami közel húsz éven át tartott. Úgy gondolom, hogy az elmúlt két évtizedben hazánkban a pálinkapiacon nagyon meghatározó szereplővé váltunk a Zsindelyes márkanévvel. Amikor befejeztük 2022-ben, akkor a magyar pálinkapiacnak a 20,7 százaléka a kezemben volt, figyelembe véve azt, hogy legalább 200 kereskedelmipálinka-főzde volt akkor Magyarországon. Az évek során évente közel 12 millió üveget helyeztünk el a magyar pálinkapiacon. 
Mi vetett véget ennek a nem mindennapi sikertörténetnek? 
Gazdasági gondok miatt kényszerültem végül bezárni a főzdét. A koronavírus-járvány idején óriási veszteségünk keletkezett, nagyjából félmilliárd forintot bukott a családi vállalkozás. Azt a veszteséget még kezeltük vért izzadva, nagyon sok lemondással járt együtt. Az igazi gondot a 2022-ben kitört orosz–ukrán háború jelentette, ugyanis közel tízmillió üveget mi Ukrajnából rendeltünk. A háború első heteiben felrobbantottak két üveg­gyárat Ukrajnában, majd nem kaptam harmincvalahány napig étkezési finomszeszt a kommersz italok gyártásához egy amerikai kézben lévő, Magyarországon üzemelő szeszgyárból, ahol véletlenül Ukrajnából származó kukoricát dolgoztak fel. Mivel az egészségemen is éreztem a rengeteg idegességet és stresszt, úgy döntöttünk, hogy abbahagyjuk, befejezzük. Nagyon nehéz döntés volt, hiszen harminckét évet kellett lezárnom, de azt kell mondjam így utólag, hogy jó döntést hoztam. Hozzá kell még tennem, hogy évi 80 ezer-100 ezer kilométert vezettem a pálinka ügyében. Már nem érintett, de ha még működtünk volna, a gáz és az áram árának megemelkedése az üzemnek 200 millió forint pluszköltséget jelentett volna 2022 végén. Sajnos, nem voltak napelemes rendszereink, nem volt alternatív megoldásunk a pálinkafőzésre, ráadásul a magánfőzés megugrása miatt visszaesett a fogyasztás. Ha nem 2022. június 7-én fejeződik be ez a történet, akkor legfeljebb egy fél évvel később. Nagyon-nagyon sajnálom, az életemnek intenzív fejezete ért véget. 
Gondolom, nem volt könnyű meghozni ezt a döntést. Vagy inkább a döntés utáni napok voltak a nehezebbek? 
Az elmondott előzmények után rosszul lettem 2022. június 4-én éjszaka: kivert a veríték, úgy éreztem, mintha egy 500 kilós ember ült volna a mellkasomon. Akkor fogalmazódott meg bennem végleg, hogy itt van vége a történetnek, különben teljesen rámegy az egészségem. A döntés, ami akkor megszületett, egy kisebb atombombával ért fel a számomra, hiszen a magyar pálinkapiac egyik vezető cége voltunk. A kommersz gyártók között a kilenc közül harmadik-negyedik helyen volt a vállalkozásunk. Ráadásul – hozzá kell tennem – 2021. október végétől tárgyalásban voltam az üzem eladásával kapcsolatban. Nagyon komoly összeget ígért érte egy szintén szeszipari vállalkozást üzemeltető cég, de nem adtuk oda, a mostani helyzetben pedig óriási összeget fog bukni a két család vállalkozása az üzem felszámolását követően. De hogy válaszoljak a kérdésre: azon az éjszakán számomra megszületett az egyértelmű döntés, azonban a következő négy, illetve négy és fél hónapban azt hittem, belepusztulok ebbe az egészbe. Hatalmas hiányérzet maradt bennem, ürességet éreztem magamban, de ha most a gazdasági törvényszerűségeket nézem, akkor azt kell mondanom, hogy jó döntést hoztunk. 
Akkor az üzem most itt áll üresen munkások nélkül, de gépekkel teljesen berendezve? 
Igen, nagyjából kétmilliárd forint értékű vagyon van odabent összepakolva. 
S nincs rá érdeklődő? 
Egyelőre még nincs. Egyben van az összes gép, minden berendezés, eszköz, valamennyi jármű, védjegyek. Majd valahogy a Jóisten el fogja rendezni a sorsukat. 
Mondhatjuk 2024 tavaszán, hogy van élet a pálinkafőzde után is? 
Igen. Tudatosan vagy talán tudat alatti módon a Zsindelyes Cottage építése 2007-ben kezdődött el. Egy év múlva átadtuk a kóstolóházat, ahol 10 év alatt tizenhatezer érdeklődő fordult meg. Hat évvel ezelőtt átadtuk a fogadót, fölszenteltük a kápolnát, elkészült a pálinkamúzeum, három vendégház, meg az apartman. Hat további vendégház 2022-ben készült el a wellnessrésszel, a tanyai iskolával, a közösségi épülettel, a kocsmával együtt. A Zsindelyes Cottage egyébként a munkatársaim által 2007-ben alapított alapítvány tulajdonában van, ez a Zsindelyes Tanya Kulturális Értékeinek Megóvásáért Alapítvány, amit rövidebb néven a Zsindelyes Alapítványként is nevezhetünk. Ez év januárjától az alapítvány tulajdonában lévő vállalkozás működteti a Zsindelyes Cottage turisztikai központot. Természetesen itt is voltak nehéz időszakok a Covid miatt, megéreztük a gáz és az áram árának emelkedését is 2022-ben, de egyelőre sikerült egybetartanunk a turisztikai központot, aminek nem volt semmilyen jogi és gazdasági kapcsolata sohasem a pálinkafőzdével, a kettő egymástól teljesen függetlenül működött, bár egymásra épültek a turisztikai, az idegenforgalmi és a vendéglátói részt tekintve. A Zsindelyes Cottage-nak alapítója, illetve a kuratóriumnak az elnöke vagyok. 
Ha jól láttam, még most is vannak fejlesztések a turisztikai központ területén... 
A harmadik ütem 2022-ben fejeződött be. A reményeink szerint április végétől elkezdődik egy olyan fejlesztés, amelynek keretében az állatsimogató is elkészül. Istállók, ólak épülnek meg az őshonos állatok számára. A gyümölcsfák mellett kemence épül. Vásároltunk 4500 régi téglát a látványkemence számára, amiben ötven főre fogunk tudni ételt készíteni. Egy fürtös sziget közepén lesz, vizesárok veszi majd körbe gyönyörű szép hidakkal. Egy öt méter magas kilátó is magasodik majd a meggyfák fölé. A tervek között szerepel még egy náddal fedett tájház, valamint egy csűr is mezőgazdasági gépek számára. A kápolnával szemben épül majd egy pálinkatrezor is, amelyben az évente elkészült újfehértói meggypálinkából helyeznénk el mintákat. Bővíteni szeretnénk a fogadót, a recepciót és a tornácot is. A Zsindelyes Cottage déli oldalán épül a gazdasági kiszolgálórész hőszivattyúrendszerrel és 50 kilowattos napelemparkkal. Hamarosan kiépül a helyi termelői piac is, valamint lesz egy interaktív kiállítói tér, ahol a nyírségi tanyavilágot szeretnénk bemutatni. 
Ötletekért sohasem kellett a szomszédba mennie. Ilyen ötlete volt, hogy uniós eredetvédettséget kapjon az újfehértói meggypálinka, illetve maga a gyümölcs, az újfehértói fürtös meggy is. Az álomból mind a két esetben valóság lett. Ám mi lesz vajon mindezek után a sorsuk? 
Mind a kettő nagyon édes gyermekem volt. Húsz év munkám van abban, hogy az újfehértói meggypálinka a magyar és az Európai Unió eredetvédettségét megkapta, hungarikum lett. Az újfehértói meggy szintén magyar és uniós védettséget kapott, a kiemelkedő nemzeti értékek közé tartozik. Hadd említsem meg, hogy van még egy gyümölcs, a szabolcsi alma, ami szintén ide kötődik hozzánk, s az is megkapta a magyar és az uniós védettséget, illetve szintén kiemelkedő nemzeti érték lett az is. A terveim között az szerepel, hogy kereskedelmi pálinkafőzést többet nem akarok végezni, kereskedelmi nagykerekkel, multicégekkel nem leszek többet kapcsolatban, azonban a Zsindelyes Cottage területén a termelői piac mintaboltjában, valamint a Cottage vendéglátóhelyén szeretnénk a vendégek számára értékesíteni a meggypálinkát, vagyis kisebb mennyiségben fogunk továbbra is főzni egy százliteres házi berendezéssel. Ennek a megoldását még most keresem, szeretném, ha látványfőzőként is működhetne. Ugyanakkor van még lefőzve egy kisebb mennyiségű meggypálinka is tartalékban. A pálinka és a gyümölcs eredetvédettségét nem szeretném feladni. Úgy gondolom, mindez hozzátartozik Újfehértóhoz és a térséghez, s ezt a hagyományt folytatni kell, az elért eredményekre büszkéknek kell lennünk. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában