Két csoportban vetélkedtek

2019.06.24. 15:35

Pervezetési verseny a Nyíregyházi Törvényszéken

Polgári ügy tárgyalását bemutatva mérették meg magukat, s adtak számot tudásukról a Nyíregyházi Törvényszék bírósági titkárai 2019. június 21-én, a törvényszék dísztermében rendezett pervezetési verseny helyi fordulóján.

A leendő bírák két csoportban vetélkedtek, egy-egy polgári per tárgyalásvezetésében kellett közreműködniük. Mindkét csoport tagjai szerepkártyákat kaptak, ennek megfelelően kellett megformálni a bíró, felperes, alperes, ügygondnok, tanú szerepét. A furfangos feladatkiírás több esetben gondolkodóba ejtette a versenyzőket, volt ugyanis, aki azt a feladatot kapta, hogy kissé illuminált állapotban lévő peres félként jelenjen meg a bíróság előtt, így téve próbára a tárgyalást vezető, leendő bíró rátermettségét. A jogeset feldolgozása, a bontóper tárgyalását prezentáló perszimuláció bemutatása után a titkárok teljesítményét bírákból, vezetőkből álló zsűri értékelte, melynek tagjai voltak:

· dr. Nyakó Zsuzsanna, a törvényszék elnöke,

· dr. Szűcsné dr. Vida Ágnes, a törvényszék Gazdasági Kollégiumának vezetője,

· dr. Körmendiné dr. Szabó Katalin, a törvényszék nyugalmazott tanácselnöke,

· Dáviáné dr. Bacsó Marianna, a Nyíregyházi Járásbíróság bírája.

A szakmai zsűri végül 6 főt választott ki arra, hogy ősszel Debrecenben, a Regionális Fordulóban képviselje a Nyíregyházi Törvényszéket: Barnáné dr. Kiss Marianna bírói szerepben, illetve dr. Dorka Dóra, dr. Dusa Diána, dr. Szegfű Szilvia, dr. Hutás Nelli, dr. Balázsi-Szenderák Szabina csapattagok.

Az értékelés eredményének kihirdetése során a zsűri kiemelte azokat a kompetenciákat, melyek szükségesek a bírói hivatásra történő felkészüléshez.

- Sterné dr. Deák Andrea, sajtószóvivő -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában