különös kegyetlenség

2020.12.15. 13:26

Ököllel ütötték, a nyakát is taposták – Felülvizsgálták a brutális emberölés ítéletét

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség indítványára a Kúria jelentősen súlyosította a különösen kegyetlen gyilkosok büntetését.

Fotó: shutterstock

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség emberölés bűntette miatt jogerősen elítélt elkövetők bűncselekményének téves minősítése miatt, egyben büntetésük súlyosítása céljából a Kúriához fordult.

A Nyíregyházi Törvényszék két vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt súlyos fegyházbüntetésre ítélt. Az elkövetők 2015. májusában ittasan azért rugdosták halálra szállásadójukat, mert az élettársa védelmére kelt. A vádlottak előbb az asszonyt bántalmazták, ököllel a fejét ütötték, majd a földre teperték a férfit, testét erőteljesen taposták, rugdosták, hátát és fejét ököllel ütötték, még a nyakát is megtaposták. Az áldozat testét legalább 17 erőbehatás érte. A férfi olyan súlyos bordatöréses, valamint nyaki és hasi sérüléseket szenvedett, hogy három órán belül elhalálozott.

A vádhatóság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat. A törvényszék az elkövetőket – az egyik vádlottat mint többszörös visszaesőt – hosszú idejű fegyházbüntetéssel sújtotta. Az ítélőtábla azonban jelentősen enyhítette a büntetésüket. Ítéletének indokolása szerint a bűntett súlyosabb minősítéséhez szükséges rendkívüli brutalitás nem állapítható meg.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint azonban az élet elleni bűncselekmény jogi megítélése téves volt, mivel az ítélkezési gyakorlat szerint megállapítható a különös kegyetlenség akkor is, ha az elkövető eszköz igénybevétele nélkül, puszta kézzel, agyonveréssel, rúgással vagy taposással öli meg áldozatát. A fellebbviteli főügyészség rendkívüli perorvoslati kérelmében a bűncselekmény minősítésének megváltoztatását, és az elkövetők büntetésének jelentős súlyosítását indítványozta.

A Kúria a felülvizsgálati indítványt alaposnak találta. Ítéletében kifejtette, hogy az ítélőtábla álláspontjával szemben egy földön fekvő, védekezésre képtelen, részben már eszméletlen sértett kitartó, nagyszámú súlyos sérülést okozó, hosszadalmas ütlegelése, rugdosása, megtaposása olyan kirívóan brutális, embertelen elkövetési mód, ami túlmutat az emberélet kioltásával szükségképpen együttjáró kegyetlenségen. Emiatt az elkövetőket különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt 17 év, illetve 12 év fegyházbüntetéssel sújtotta.

- Debreceni Fellebviteli Főügyészség -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában