Szabolcs-Szatmár-Bereg

2022.08.19. 10:21

Házilag barkácsolt emelőkosárból esett ki a férfi Nyíregyházán

Targoncára erősített, házilag barkácsolt emelőkosárból esett ki az a középkorú férfi, akit egy épület oldalfalának tisztításával bíztak meg.

A gyanúsított évek óta az egyik nyíregyházi telephelyen dolgozik, és két évvel ezelőtt targoncavezető szakképesítést is szerzett, melyet követően vezethette a cég emelőgépét.

Idén júniusban a cégvezető megbízott egy külső személyt, hogy nagynyomású mosóval mossa le a telephelyen álló épület egyik oldalát. A sértett a munkát először létráról kezdte meg, majd mivel az nem elég volt biztonságos, ezért a gyanúsítottal megbeszélte, hogy a targonca emelővillájára kötél segítéségével egy raklapot és egy vaskorlátot erősítenek, majd a targonca emelővilláját a gépkezelő 2 méter magasságba emeli, és arról végzi el a tisztítást.

A mosással már majdnem végzett, amikor a rögtönzött házi készítésű „emelőkosárból” derék magasságig kihajolt, így a nem kellően rögzített raklap megbillent, a sértett pedig a földre esett. 8 napon túl gyógyuló vállficamot, felkartörést, valamint zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A baleset azért következett be, mert a gyanúsított a sértettet az emelőgéppel tiltott módon, védőfelszerelés nélkül emelte a magasba.

Mivel a balesetért a sértett is hibáztatható, és ő valamint a gyanúsított is kérte a közvetítői eljárás lefolytatását, az ügyészség az eljárást 6 hónapra felfüggesztette, lehetőséget adva a feleknek arra, hogy a közvetítő előtt megállapodjanak. Ha ez sikerül az eljárást ügyészség megszünteti.

A képen a házilag készített emelőkosárral felszerelt targonca látható
Forrás: Ügyészség

- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség -

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában