Őrület

2023.02.08. 08:16

Emberrablás: a saját barátnőjét és annak hatéves gyermekét rabolta el!

15 évre küldené fegyházba a vármegyei főügyészség azt a férfit, aki elrabolta barátnőjét és hatéves gyermekét, majd 100 ezer forintot kért azért, hogy elengedje őket.

Forrás: illusztráció / shutterstock

A vádirat lényege szerint a 37 éves férfi az indulatait nem tudja megfelelően kezelni, gyakran viselkedik agresszív módon.

A férfi már évek óta megismerkedett a későbbi sértettel az interneten, majd kapcsolatuk 2022. első felében szorosabbá vált, szerelmesek lettek egymásba. Többször előfordult, hogy az éjszakát is együtt töltötték a nő Nyíregyházához közeli lakásán. 2022. augusztus 12-én a nő gépkocsijával elvitte magához a vádlottat, aki innen átment a közeli presszóba, ahol találkozott az asszonynak egy korábbi ismerősével. A vádlott féltékeny lett az ismerős férfira, aki busszal indult haza. A vádlott arra kérte otthon a barátnőjét, hogy gépkocsival vigye a férfi után Nyíregyházára, mert tisztázni akarja azt, hogy van-e alapja a féltékenységének.

Ahogy a vádlott és a nő gépkocsival beértek a városba, a vádlott meglátta az utcán a férfit, akihez odament, majd ököllel a fején megütötte, a földre kerülő sértettől pedig elvette a mobiltelefonját. Ezután a vádlott a nővel visszament annak lakására, ahol féltékenysége miatt vitatkoztak, majd az agresszív vádlott a ház ajtaját bekulcsolta, onnan sem a nő, sem a hatéves gyermeke nem tudtak kimenni. Folyamatosan megöléssel fenyegette a nőt és gyermekét, sőt a gyermek jelenlétében bántalmazta is az édesanyját.

Éjjel 11 órakor a vádlott azt mondta a nőnek, hogy hajlandó elengedni őket, ha gépkocsival hazaviszi, és ad neki 50.000,- forintot. A nő ebbe beleegyezett, majd elindultak a gyerekkel együtt Nyíregyházára azért, hogy egy bankautomatából pénzt vehessen ki a sértett. A vádlott még arra is figyelt, hogy a nő mobiltelefonját kidobja az ablakon nehogy segítséget tudjon azon kérni. Azzal is fenyegette a nőt, hogy felgyújtja a házát, ha neki ebből az ügyből bármilyen problémája lesz. A követelését pedig felemelte 100.000,- forintra. Éjfél után pár perccel megérkeztek a Nyíregyházi Rendőrkapitányság épületéhez, ahol a nő gyermekével együtt kiugrott az autóból és a rendőröktől kért segítséget, a vádlott pedig elfutott a helyszínről, de a rendőrök hamarosan elfogták.

Az ügyészség emberrablás, kifosztás és súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolja a letartóztatásban lévő férfit.  Ha beismerő vallomást tenne és nem kéri a tárgyalás megtartását, az ügyészség szerint 15 év fegyházbüntetésre kellene ítélni.

Az ügyben a Nyíregyházi Törvényszék fog ítéletet hozni.

- Dr. Szilágyi László, sajtószóvivő -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában