Nyíregyháza

2023.02.08. 07:00

Nem tudta a bűn útjára lépett asszony, milyen veszélybe került

Nem tagadott, csak csodálkozott...

Km

Illusztráció: Shutterstock

Összesen 1800 adagra lehetett volna kiporciózni azt a kábítószert, amit a rendőrök egy nyíregyházi nőnél találtak – az ügyészség különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettével vádolja az asszonyt.

A felét elfogyasztotta

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádiratának lényege szerint a nyíregyházi nő a 2021 júniusától őszéig terjedő időszakban három alkalommal is vásárolt egy ismeretlen férfitől több százezer forintért „kristály” nevű kábítószert, hogy elfogyassza. A rendkívül veszélyes kábítószer több mint felét a lakásán elfogyasztotta, a rendőrök közel 5 dkg-ot találtak meg nála.

A nyomozás során igazságügyi vegyész szakértő vizsgálta meg az anyagot, amiről megállapította, hogy az 2021. január 1-jétől Magyarországon kábítószernek minősül. Olyan erős és veszélyes hatóanyagú drogról van szó, amelyből egy átlagos fogyasztónak egyszerre 50 mg-nál többet nem ajánlatos beszippantania. 

Azt is megállapította a szakértő, hogy a nő által vásárolt kábítószerből a kezdő fogyasztók számára 1800 adagot lehetne kimérni. A vádlott nem tagadta, hogy fogyasztja a kábítószert, de elcsodálkozott azon, hogy milyen veszélyes anyaghoz jutott hozzá.

Öt év fegyház

Az ügyészség különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásával vádolja a nőt, e bűncselekményért a törvény szerint 5-15 évig terjedő fegyházbüntetés szabható ki. Ha beismerő vallomást tesz és nem kéri a tárgyalás megtartását, az ügyészség szerint öt év fegyházbüntetésre kellene ítélni. A kábítószert elkobozzák tőle, s viselnie kell a több százezer forintra rúgó bűnügyi költséget is – tájékoztatta lapunkat dr. Szilágyi László, a vármegyei főügyészség sajtószóvivője.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában