Verseny

2024.04.19. 17:30

Kiderült, ki a leggyorsabb tűzoltó a vármegyében

Teljes légzésvédelemben, mászóövvel a derekukon, két darab tömlővel a vállukon futottak fel a 9. emeletre.

Lengyel Nóra

Fotó: Dodó Ferenc

Még a kicsit esős idő sem szegte pénteken a tűzoltók kedvét, hogy felszaladjanak a 9. emeletre, 191 lépcsőfokon, teljes légzésvédelemben, mászóövvel a derekukon, két darab tömlővel a vállukon. Hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók is jelentkeztek a megmérettetésre egyéni, valamint kétfős csapat kategóriában. A céljuk az volt, hogy a leggyorsabban érjenek fel a tetőre, s ezzel megszerezzék a vármegyei bajnoki címet, valamint a jogot arra, hogy részt vegyenek az Országos Lépcsőfutó Versenyen. 

Leskovics Zoltán tűzoltó alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője a különleges megmérettetésről elmondta: négy év kihagyás után rendezték meg a vármegyei lépcsőfutó versenyt. – Az idén 8 csapat és 9 egyéni versenyző indult a 9 emeletes megmérettetésen, amit a légzőkészülék használatával kell teljesíteni. Ezen kívül mászóvezetőket, és a vállukon kettő darab, úgynevezett C tömlőt visznek fel a legfelső szintre – részletezte a tűzoltó alezredes, és megjegyezte: ez körülbelül 20 kilós túlsúlyt jelent a versenyzőknek. Megtudtuk azt is, hogy 2002-ben indították a versenysorozatot, akkor még acél palackokat használtak, ami plusz 30 kiló teher volt, a mostani kompozit palackok súlya kisebb ennél. – Nemcsak szakmai, hanem általános társadalmi elvárás, hogy a tűzoltók megfelelő fizikai állapotban legyenek. Mi is ezt szorgalmazzuk, ezért a napi kiképzések során is vannak sportfoglalkozásaink. Nagyon fontos, hogy jó fizikuma legyen mindenkinek, hiszen nagyon kevés olyan emeletes épület van Nyíregyházán és a vármegyében is, ahol tűz esetén lehet liftet használni, így gyalog kell feljutniuk a tűzoltóknak – mondta Leskovics Zoltán, és hozzátette: csapat és egyéni kategóriában is hirdetnek eredményt, a Vármegyei Tűzoltó Szövetség támogatásával pedig az önkéntesek külön díjazásban részesülnek, reményeik szerint így az országos megmérettetésen a legjobb csapat vesz majd részt. 

Fontos a versenyszellem

Az ünnepélyes megnyitón Juhász Ferenc, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Bánki Donát Technikum és Kollégium igazgatója köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, az intézmény több éve ad helyet ennek a versenynek, és nagyon örül, hogy hosszabb kihagyás után ismét megrendezhetik. Mindenkinek sok sikert és balesetmentes versenyzést kívánt, így annak a 12 bánkis diáknak is, akik szintén vállalták a versenytáv teljesítését, 6 csapatban képviselve az iskolát.

Varga Béla tűzoltó dandártábornok, a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatója elmondta, ha nem jött volna közbe a pandémia, már több mint két évtizedes lenne a lépcsőfutó verseny. – Reméljük, visszanyeri népszerűségét, egyre többen fognak újra jönni, akár még külföldről is, hiszen régen nemzetközi volt a megmérettetés. Ezekre a versenyekre szükség van, ugyanis hatalmas fizikai terhelés éri a tűzoltókat a beavatkozások során, a megfelelő fizikai állapotot csak folyamatos tréningekkel, edzésekkel lehet fenntartani. A tűzoltó egy versengő lélek, szereti összemérni a tudását, a felkészültségét másokkal is. Ezért vagyunk ma itt, és hogy különleges élményt szerezzenek, barátságokat kössenek – mondta a dandártábornok, és arra kérte a versenyzőket, hogy az eső miatt nagy odafigyeléssel versenyezzenek, nehogy sérülést szenvedjenek.

Csajok a csúcson

A nyíregyházi hivatásos tűzoltó, Ungi Donát többször részt vett már lépcsőfutó versenyen. – Számomra ez egy kihívás, nagyon szeretem a lépcsőfutást. Tavaly az országos lépcsőfutóversenyben, a MOHOSZ Székházban második helyezést értünk el, ebből nyilván merít az ember, és szeretne még többet elérni. A Magyar Tűzoltó Sportegyesülettel külföldön is eredményesen szoktunk szerepelni, ami szintén motivál – mondta Ungi Donát, tűzoltó hadnagy, aki a csapattársával megnyerte a versenyt a hivatásos kategóriában.

A mezőny egyetlen női versenyzője a férjével indult egy csapatban önkéntes tűzoltóként, és az előkelő második helyezést érték el ebben a kategóriában. – A célom az, hogy inspiráljam egy kicsit a nőket, s hogy megmutassam: megálljuk a helyünket egy ilyen férfias szakmában, de szeretném az önkéntesség fontosságára is felhívni a figyelmet. Természetesen többször segítek a tűzoltásoknál, a férjem önkéntes tűzoltóparancsnok, igazi húzóerő, hogy együtt készültünk a versenyre. Látom rajta, mennyire igyekszik, s ez inspirál engem is. Nem messze tőlünk van egy vasúti felüljáró, annak a lépcsőjén gyakoroltunk, illetve van egy 13 kilós gyerekem, akit folyamatosan cipelek, így a plusz súly is megvan – mesélte mosolyogva Vaszil-Molnár Petra, a Rakamazi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagja.

Vaszil-Molnár Petra

Még egy percre sem volt szüksége

Még egy perc sem kellett Nagy Péternek, hogy megtegye a versenytávot: 46 másodperc alatt jutott fel a 9. emeletre. A hivatásos kategóriát megnyerő tűzoltó nagy örömmel mesélte, hogy csak remélte ezt a sikert. – A Kisvárdai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon szolgálok, ott gyakoroltunk, futottunk, s összemértük az erőnket és azt, mennyire vagyunk gyorsak. Bíztam benne, hogy a jobbak között végzek – mondta boldogan, de kissé fáradtan a tűzoltó őrmester, és megjegyezte: jövőre is szeretne indulni, hogy megvédhesse a bajnoki címét.

Nagy Péter

Nagy József tűzoltó ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató-helyettese, és Rubóczki Zoltán tűzoltó törzszászlós, a vármegyei tűzoltó szövetség általános alelnöke adták át a díjakat. Nagy József azt mondta: örül, hogy az önkéntes és a hivatásos tűzoltók mellett diákok is részt vettek a megmérettetésen, és hozzátette: reméli, hogy lesz olyan köztük, aki ezt a hivatást választja, és olyan megfelelő erőnlétben tud majd segíteni a bevetéseken, mint a most szolgáló tűzoltók.

A 2024-es lépcsőfutó verseny eredményei

Csapat kategória: 

I. hely: Nyíregyháza HTP (Oszlár Gábor tű. őrnagy és Ungi Donát tű. hadnagy)

II. hely: Kisvárda HTP (Szabó Bálint tű. őrmester és Máté Levente tű. őrmester)

III. hely: Mátészalka HTP (Szücs Csaba tű. őrmester és Sarkadi Tamás tű. őrmester)

Egyéni kategória:

I. hely: Nagy Péter tű. őrmester (Kisvárda HTP)

II. hely: Borkó József tű. őrmester (Nyíregyháza HTP)

III. hely: Szücs Csaba tű. őrmester (Mátészalka HTP)

Csapat kategória (önkéntes tűzoltó egyesület): 

I. hely: Tarpa ÖTE

II. hely: Rakamaz ÖTE

Egyéni kategória (önkéntes tűzoltó egyesület):

I. hely: Simon Gergő (Tarpa ÖTE)

II. hely: Veisz Tamás (Rakamaz ÖTE)

III. hely: Szilágyi Roland (Tarpa ÖTE)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában