Mátészalka

2024.05.09. 15:14

Gépjárműfecskendőt szenteltek Mátészalkán

A nemrég rendszerbe állított, új MAN típusú gépjárműfecskendőt szentelték meg a Mátészalkai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon.

Szon.hu

Forrás: Fotók: Kállay Tibor (MSZ HTP)

A közelmúltban új járművekkel és eszközökkel gazdagodott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Egy-egy új tűzoltógépjármű-fecskendő került a Mátészalkai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságra és a Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságra. A MAN típusú járművek március elején rendszerbe álltak, a mátészalkai tűzoltószer Máté/1 hívónévvel. 

Az ünnepségen Tamás Ferenc tűzoltó alezredes mondott ünnepi beszédet. A kirendeltség-vezető kiemelte, nagy öröm és köszönet, hogy az új HEROS AquaMAN-ok közül egy jármű Mátészalkára került. Az alezredes többek között arról is szólt, hogy a ’90-es évek végétől Mercedes Rosenbauer fecskendő állt szolgálatban Mátészalkán, majd 2017-ben egy Rába R16 típusú gépjárműfecskendővel, 2019-ben egy 10 ezer literes Renault vízszállítóval, 2020-ban pedig egy Volkswagen Amarok típusú erdőtüzes terepjáró gépjárművel is gyarapodott a mátészalkai tűzoltóság technikai állománya. Majd 2022-ben a laktanya energetikai korszerűsítése is megtörtént. Most pedig egy korszerű gépjárműfecskendővel tudják tovább erősíteni a térség mentő tűzvédelmét.

Ma Heidelsperger István római katolikus püspöki helynök, Papp Zoltán görög katolikus parókus, Szalay Kont református esperes ökumenikus szertartás keretében megáldották, felszentelték a modern, 320 lóerős járművet, amely teljes rajokat (6 tűzoltó) és négyezer liter vizet tud szállítani.

A gépjárműfecskendő szentelése alkalmából Dombrády Gábor tűzoltó alezredes bemutatta az új tűzoltószert, valamint az azzal érkezett új szakfelszereléseket. A tűzoltósági felügyelő kiemelte, az AquaMAN beépített víztartálya 4000 literes, amely mellé egy 250 literes habtartály is elhelyezésre került. Elmaradhatatlan elemek a gyorsbeavatkozó oltósugarak, amelyekből 2 db került elhelyezésre a szeren, oldalanként 1-1 db. Újdonságként megjelent a menet közbeni oltás képessége, amelyet elődje nem tudott, így a fecskendő elejére felszerelt avaroltó segítségével hatásosan bevethető vegetációtüzek esetén is. A műszaki mentéseknél történő hatékonyabb beavatkozást új, akkumulátorral működő Lukas típusú feszítő-vágó berendezés és nyomató henger is segíti. Az állomány egyéni védelmének fejlesztésére is odafigyeltek továbbá a fecskendő málházásának kialakítása során, így kapott helyet a német Dräger cég által gyártott AirBoss Connect légzésvédelmi eszköz is a szeren, amely a gyártó legújabb fejlesztése – mondta az alezredes. A felügyelő hozzátette, egy speciális oltóponyva is helyet kapott az új gépjárműfecskendőn. A 6 x 8 méter nagyságú ponyvát elsősorban gépjárművek tüzeinél tudják hatékonyan alkalmazni.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Tűzoltószövetség elnöke, Dombrády László ny. tű. ezredes a fecskendőszentelés alkalmából díszoklevelet adományozott a Mátészalkai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságnak. Az oklevelet László Szabolcs tű. őrnagy, parancsnok-helyettes vette át. 

A rendezvény roncsvágási, műszaki mentési bemutatóval zárult.

-közölte a katasztrófavédelem.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában