Szabolcs-Szatmár-Bereg

2024.05.27. 08:35

Nyitott szertárkapuk: nem csak a gyermekeké volt a gyermeknap (fotók)

Szon.hu

Forrás: katasztrófavédelem

A Nyitott szertárkapuk eseménye az idei tapasztalatok szerint is sokkal inkább összetett családi program, semmint kizárólag gyermekrendezvény volt. Bár a gyermeknaphoz kapcsolódva nyitotta meg kapuit a katasztrófavédelem, idén is készültek felnőtteknek szóló bemutatókkal, interaktív programokkal a befogadó laktanyák - írta a katasztrófavédelem.

Az országban több száz szertárkapu nyílt meg vasárnap, de helyi gyűjtemények, kiállítóhelyek és a tűzoltóságok történetét bemutató múzeumok is fogadták a látogatókat gyermeknapon. Nemcsak a hivatásos, hanem az önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok is készültek Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is, hiszen a cél közös volt: tartalmas programot kínálni az egész családnak, mindemellett játékosan oktatni és nevelni a látogatókat. Térségünkben több mint kétezren látogatták meg a tűzoltólaktanyákat vasárnap!

Az edukáció elsődleges célja természetesen a biztonságos környezet megteremtése, az egyéni felelősségvállalás fontosságának a tudatosítása volt, de érthető módon a gyermekeket elsősorban a látványos bemutatók, a hatalmas szerek és a hús-vér tűzoltók érdekelték.

A látogatókat délelőtt tíz és délután négy óra között fogadták a laktanyák. A nap a fővárosban a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának koncertjeivel indult.

Ezen a napon a civilek számára is elérhető közelségbe kerültek a szakfelszerelések, védőruhák, tűzoltójárművek, ennek apropóján pedig bárki feltehette az őt érintő kérdéseket a szakembereknek.

A nap végi beszámolókból az derült ki, hogy a rendezvény, mint eddig minden évben, most is elérte célját: nemcsak szórakoztatta az embereket, hanem gyarapította a tudásukat is, mindemellett álmokat váltott valóra, és az elhangzott ígéretek szerint újoncokat is toborzott. 

Galéria: itt!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában