Durva

2024.05.23. 08:06

Versenyzés közben gyalogost gázolt

A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádat emelt azokkal a férfiakkal szemben, akik egy éve Nyírbátorban versenyeztek, és eközben egyikük halálra gázolt egy gyalogost, a másik járműben ülők pedig segítségnyújtás nélkül elhajtottak a helyszínről.

Szon.hu

Forrás: Illusztráció: Shutterstock

A vádirati tényállás szerint a vádlottak 2023. május 5-én késő este Nyírbátorban az egyik benzinkúton véletlenszerűen találkoztak, és beszélgetésbe elegyedtek, majd személygépkocsijukkal egymást követve közlekedtek a Pócsi útig. Itt egymást bevárták. I. r. vádlott az elakadásjelző felvillantásával jelzést adott, és a gépjárművek fokozatosan gyorsultak az 500 méteres útszakaszon. II. rendű vádlott megelőzte az előtte haladó gépjárművet, és nagy sebessége miatt későn észlelte az úttesten a közlekedési szabályok betartásával átkelő gyalogost. Hirtelen jobbra kormányzott és fékezett, így sikerült a gyalogost kikerülnie, azonban ezzel egy időben a mögötte haladó I. rendű vádlott az útkereszteződésben az előzésébe kezdett, és eközben nagy sebességgel elütötte a felezővonalon már átlépő gyalogost. A gázoló azonnal megállt és segítséget hívott, míg a másik jármű sofőre és utasa, bár észlelték a baleset, segítségnyújtás nélkül elhajtottak. A balesetben a férfi olyan súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, hogy az életét nem tudták az orvosok megmenteni, a kórházban 2 nap múlva elhalálozott. Az ügyészég a balesetet okozó férfit, halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével, míg a másik járművel elhajtó sofőrt és utasát segítségnyújtás elmulasztásának vétségével vádolja. Előbbivel szemben végrehajtandó fogházbüntetésre, míg az utóbbiakkal szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a sofőröket a bíróság évekre tiltsa el a közúti járművezetéstől. - adta hirűl szerkesztőségünknek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában