2008.12.16. 09:38
"Könyörögtem, hogy ölje meg a fiam!"
<p>Egy szélhűdéssel szenvedő 5 éves kisfiú édesanyjának vallomása.</p>
A közelmúltban portálunkon megejelent "Fórumunkból: Nem lehetne elaltatni a súlyos fogyatékosokat?" című cikk nagy botrányt kavart fórumozóink között. Az érintettek másképp látják ezt...
Az angol Sky televízió producere, Claire Bates, saját szélhűdésben szenvedő gyermekével Noah-val (5) való küzdelmét jelentette meg a csatorna internetes oldalán. Bizony már neki is megfordult a fejében, hogy talán gyermekén egyedül csak a halállal tudna segíteni.
"Amíg nem jut el valaki abba a mélységbe, hogy őszintén azt nem gondolja a halál lenne a legjobb megoldás annak az embernek, akit a világon a legjobban szeret, addig ne ítélkezzen; ... és ne mondjon ilyen közhelyeket, hogy: hogyan volt képes ilyenre, ha igazán szerette a fiát? ... Az én fiam, Noah 2002 karácsonyának másnapján egy teljesen problémamentes terhesség után érkezett meg a csupa nagybetűs VILÁGra. Elment a magzatvíz és 25 órával később teljesen hangtalanul megérkezett a kisfiam. Mikor megszületett és nem sírt fel folyamatosan azt kérdezgettem a szülésznőtől miért nem sír? Miért nem sír? ...
Viszonylag korán világossá tették, hogy sosem fog járni, ahogy beszélni, a kezét felemelni, tárgyakat megérinteni, ízeket ízlelni, de még csak arra sem lesz képes, hogy megismerjen engem, mint édesanyját. A közel teljes agykárosodás mellé epilepszia és csaknem teljes vakság is társult. Mivel nyelni is képtelen egy gyomrába vezetett szondán keresztül tápláljuk ... A legborzalmasabb és legfárasztóbb az első 10 hónap volt, ami érzelmileg és fizikailag is teljesen kimerített és tönkretett. Az oxigénhiány következtében kialakult epilepsziás rohamok nem hagyták őt napi 2 óránál többet aludni, így férjemmel, Paullal 4 órás váltásban voltunk éjjel-nappal. ...
Kisbabaként – és utána is – sosem mosolygott és hacsak nem sírt, még a szemét sem nyitotta ki. Aludt, majd sikított, majd ordított 6-7-8 órán keresztül míg végül teljesen ki nem merült és újra álomra szenderült – aztán 2 óra elteltével kezdődött ugyan ez előlről. Három ilyen borzalmas hónap után érkeztünk el ahhoz az estéhez, mikor a szüleimnél voltam és édesapámnak könyörögtem, hogy nyomjon egy párnát az arcára és vessen véget ennek az őrületnek, egyrészt Noah miatt, másrészt miattam. Mivel minden éber pillanatában folyamatosan sírt és sikított úgy véltük ezt azért teszi, mert borzalmas fájdalmai vannak. Anyaként ezt képtelen voltam elviselni. ...
Sosem fogom elfelejteni édesapám arcát, miután megkértem ölje meg a gyermekem. Fogalmam sincs milyen érzés lehet, amikor az ember gyermeke egy ilyen borzalmas tettre kéri meg. Kísértetiesnek tűnt, de lehet, hogy pontosan ugyan úgy érzett, mint én – teljesen tehetetlennek érezve magát, hogy az általa legjobban szeretett ember fájdalmának véget vessen. ...
De amit mindezzel mondani szerettem volna, az csupán annyi, hogy én nem tudtam véget vetni az életének, mert annyira véghetetlenül szeretem és mikor még csak 1 perces volt és még csak a hangját sem hallottam már akkor tudtam, hogy nem bírnék nélküle élni. ... Biztosan sok dolgot kellene, vagy lehetne másképp, jobban csinálni, de ami tény: senki felett nincs jogunk pálcát törni."
Kérdem én: van jogunk ítélkezni fölötte?
Az édesanya teljes vallomása ITT olvasható!
Kapcsolódó cikkek:
- sZsCs, 5perc.hu -
