Mindörökké érettségi

Nincs olyan érettségi időszak,

amikor ne jutna eszembe a konok

Zacsek, aki

történelemből 56-ot húzta

és épp hogy átment. Nem,

Zacsek jóeszű srác

volt, kisujjából rázta az

egész magyar kronológiát, csak

éppen más véleménye volt a

szovjet-orosz tankokkal

szembeszálló

ellenállókról, mint amit a

hivatalos tananyag szerint kellett volna felmondania.

Zacsek dacolt a

vizsgabizottság elnökével

is, aki lexikális tudása

láttán csak egy gyatra kettessel tudta

kifejezni nemtetszését. Az idő

persze Zacsekot igazolta,

mégsem tölti el elégtétellel,

hogy ez a vizsgabizottsági elnök

azóta is zavartan kerüli a

tekintetét, ha találkoznak az

utcán.

Visszatérő meditációs

téma számomra az érettség,

mint fogalom. A jó iskola úgy vezeti el

az érettségi vizsgákig a

kapuin még gyerekként betoppanó,

de már felnőttként

kilépő ifjakat, hogy megtanítja

velük a leckét, ám megtanítja

őket gondolkodni is. Tiszteletben tartja egy

nyíló szemű emberpalánta

alakuló világképét, s

igyekszik válaszolni egy

formálódó

személyiség kérdésere,

közben finoman tereli az olyan

értékrendek irányába,

amelyek függetlenek a világ

változásától.

A szorzótábla épp úgy

támadhatatlan, miként a becsület, a

felelősség, a tisztesség, a

szorgalom vagy éppen a hazaszeretet is –

feltéve, hogy a felnőttek világa is

érett ilyen értékrendek

közvetítéséhez. Nem biztos,

hogy e pillanatban a társadalomként

jegyzett közösségünk

átmenne egy nagykorúsági

vizsgán.

-Nyéki Zsoltt-