2009.10.14. 17:56
A viharkárok nyomában Szabolcs-Szatmár-Beregben

Nyíregyháza - Ki fizeti az autóra
dőlt fa okozta károkat? És a leolvadt
hűtő miatt elromló hús
árát kitől kérhetik a
károsultak?

17:55: Jobb kihúzni a
konektorból...
Budapest és Debrecen mellett
Nyíregyházáról
futott be a legtöbb
kárbejelentés a
hétfői vihar után,
városonként 30-40 közötti
esetszámot regisztráltunk – kaptuk
a tájékoztatást az Allianz
Hungária Biztosító
sajtóosztályától. A
megyeszékhelyről 32,
Mátészalkáról 3
bejelentett káreseményről
tudni, de ezek a számok még
növekedhetnek, hiszen előfordulhat, hogy
valaki csak ezt követően fordul a
biztosítóhoz. Az eddigi
bejelentések alapján az ország
keleti régiójában 19 millió
forint kártérítést kell
majd kifizetnie a társaságnak.
A legtöbb kár a
beázásból és a vihar
nyomán keletkezett: megrongált
tetőszerkezetek, összetört ablakok,
sérült teraszok, kidőlt fák,
lehullott vakolatok jelzik az elemek
tombolását. Amennyiben a házon
belül keletkezett valamilyen
értéktárgyban kár, akkor
azzal csak akkor foglalkoznak a
biztosítók, ha ezekre
vagyonbiztosítást kötöttek.
Ez a kérdés legtöbbször a
nyári viharok
villámcsapásai után kerül
előtérbe, amikor televíziók
és egyéb háztartási
berendezések mehetnek tönkre az ún.
induktív viharkárokban.
Tapasztalatból fakadó
jótanács: ha tudjuk, hogy vihar
közeledik, érdemes a csatlakozó
kábeleket kihúzni a konektorból, s
megelőzni a bajt, mert a bekövetkezte
után csak külön
vagyonbiztosítással lehet
kompenzálni a kárt. Hosszabb
áramkimaradás a
hűtőszekrények,
fagyasztóládák tartalmát
veszélyezteti, de a lefagyasztott hús
és egyéb élelmiszer nem szerepel a
bebiztosítható tételek
között.
16:47: Megkérdeztük: Önt
érte kellemetlenség a tegnapi vihar
miatt?
– Egész délelőtt nem volt
otthon áram, nem tudtam internetezni, így
olvastam. A kisebb „kőkorszaki”
visszatekintés után
ráébredtem, hogy mennyi minden
működik árammal. Mire beértem a
munkahelyemre, addigra helyre állt az elektromos
szolgáltatás is – válaszolta
kérdésünkre a
nyíregyházi Buda Barna.
Dr. Gergely Piroska nem szenvedett
jelentős anyagi károkat a vihar miatt
azontúl, hogy az eső és a
szél tönkretette a
virágágyását és
felborította a kerti bútorokat. –
Sajnálom azokat az embereket, akiket nagyobb
veszteség ért a tegnapi zivatar miatt
– tette hozzá a nyíregyházi
nő.
– A tegnapi ítéletidőben ki
sem tettem a lábam otthonról. Hallgattam
a híreket, amiben arról számoltak
be, hogy fákat döntött ki a
szél, és az ablakból figyeltem az
utómunkálatokat. Megdöbbentő,
hogy néhány nap alatt mennyit
csökkent a hőmérséklet –
mondta el lapunknak a kemecsei Szilágyi
István.
Lengyel Ottó szintén
áramkimaradásról panaszkodott.
– Kétszer ment el tegnap az áram
otthon, ami ugyan zavaró volt egy kicsit, de nem
jelentett túl nagy problémát. A
legnagyobb gondom a hideg volt, nagyon fáztam,
ahogyan most is – felelte a
nyíregyházi fiatalember.
– Reggel nem volt áram, romantikus
gyertyafénynél fogyasztottam el a
kávémat és indultam el a
munkahelyemre. A vihar tönkretette a
frizurámat, ezért úgy
néztem ki, mint akinek szabadnapos a
fodrásza. Engem egyébként nem
zavar a hirtelen lehűlés, ilyen időben
érzem magam a legaktívabbnak –
jelentette ki mosolygósan a
nyíregyházi Németh
Judit.
Tar Tibor nem volt ilyen
szerencsés. – Nem működött
a hűtő, az ételek egy része
megromlott. A fűtés sem ment annak
ellenére, hogy megkezdődött a szezon.
Megfázott a gyermekem, emiatt
elkéstünk a munkahelyünkről.
Véleményem szerint ennél nem kell
több – szögezte le a mandabokori
férfi.
13:45: Autók is nyögték
a vihar erejét
A hirtelen támadt és ritkán
tapasztalt erővel végigsöprő
vihar a megyeszékhelyen olyan
fát is kidöntött, amely
több autóban okozott kisebb-nagyobb
értékű kárt. A
közterületi fák
állapotát és
balesetveszélyességét a
lakosság és a megbízott
szakemberek egyaránt ellenőrzik nap mint
nap, de ehhez hasonló esetek mégis
előfordulhatnak.
– Bejelentésre és ütemterv
szerint is folyamatosan szemlézzük a
közterületi fákat, de
meglehetősen ellentmondásos viszonyok
között kell dolgoznunk. Ha
balesetveszélyesnek ítélünk
egy fát és
kivágásáról
döntünk, a legtöbb esetben nagy
lakossági ellenállásba
ütközünk, ám ha baj
történik, akkor jön a
számonkérés, hogy miért nem
vágtuk már korábban ki –
jegyzi meg előljáróban
Bartha István,
Nyíregyháza
főkertésze.
A konkrét esetről megtudtuk: a
Vasvári Pál út
Rákóczi úthoz közeli
részén egy nagyméretű
bálványfa (ecetfa) állt.
Mivel a városközponthoz közel
állt, naponta megfigyelhették és
semmiféle olyan jelet nem láttak, ami
indokolta volna a kivágását. Az
észak-déli tengelyű Vasvári
Pál úton szinte akadály
nélkül söpört végig a kedd
vihar, s borította a
fát a kikanyarodásra
váró autókra.
Ágtörésnél nincs a
városnak felelőssége, az
egész fa kidőlésekor bizonyos
esetekben a szerződéses
biztosító felülvizsgálata
alapján van mód
kárfelmérésre és
rendezésre.
10:30: Több, mint
ezer-egyszáz helyszínre
riasztották tegnap a tűzoltókat az
országon átvonuló vihar
miatt, a legtöbb gondot a kidőlt
fák okozták. Szabolcs
megyében kétszáz helyszínre
hívták a tűzoltókat, a
szél leginkább fákat
döntött ki, vagy ágakat tört le,
de sok esetben a gyengébb
kéményeket is leborította, a
téglák pedig beszakították
a ház tetőcserepét vagy a
palát.
A legtöbb épület Szabolcs
megyében sérült meg, 38 ilyen eset
történt. Összesen huszonkétezer
fogyasztó maradt áram nélkül
Kelet-Magyarországon a 90-100
kilométer/órás
széllökések miatt, ebből
tízezren Szabolcs megyében. Több
helyen a szél miatt a fák
autókra dőltek, olvasóink pedig
arról érdeklődnek, ilyen esetben ki
fizeti ki a kárukat. Mint ahogyan az is
kérdés, a leolvadt hűtők miatti
kár kit terhel, vagy hogy ki fizeti az
áramingadozás - és
kimaradás miatt tönkrement
számítógép vagy
televízió pótlását?
Mindezekről egy
biztosítótársaság
vezetőjét és a városi
főkertészt kérdezzük.
Szabolcs-Szatmár-Beregben
Nyíregyházán
Nyíregyházán
Nyíregyházát
- Száraz Ancsa, Nyéki Zsolt -