Helyi közélet

2010.10.03. 17:53

Sokan kértek mozgóurnát a megyében

<p>Megyénk falvaiban is kinyitottak vasárnap reggel 6 órakor a szavazókörök, így Nagycserkeszen. Az I. számú szavazókört a polgármesteri hivatal épületében alakították ki.</p>

A szavazókör elnöke, Rausch Sándorné a délelőtti órákban betegekhez, mozgáskorlátozottakhoz ment a mozgóurnával, így helyettese, Bánszki Jánosné fogadott.

– A hat órai nyitáskor már itt volt egy középkorú hölgy, aki a lányát a nyíregyházi vasútállomásra akarta bevinni, s előtte eljött leszavazni. Azóta folyamatosan jönnek a szavazópolgárok, rendkívüli esemény nem történt. Az újonnan érkezőknek néha kell néhány percet várakozniuk, ugyanis 27 jelöltből kell 6 önkormányzati jelöltet kiválasztani, s időbe telik, míg egy idős személy végigolvassa a neveket. A mozgóurnát sokan kérték, idősek, betegek, mozgáskorlátozottak. Közülük nagyon sokan tanyabokrokban élnek, tehát nagy területet be kell járnia amozgásurnának. A mi szavazókörünkön kívül még Cigánybokorban és Halmosbokorban van szavazókör a település közigazgatási területén. Én még nem szavaztam le, 19 óráig lesz még időm leadni a szavazatomat – mondta Bánszki Jánosné.

Egyetlen szavazókör Szorgalmatoson

Szorgalmatoson az általános iskola aulájában alakították ki az egyetlen szavazókört, ahová 750 szavazópolgár vártak.

– Három papírlapot kapnak a szavazók. Szavaznak ugyanis a polgármester személyére, a megyei közgyűlési listára, s a 13 egyéni önkormányzati jelöltből négy főt választanak – magyarázta Molnár Mihály, a szavazókör elnöke. – Mi, a szavazatszámláló bizottság tagjai már negyed hatra itt voltunk, 6 órakor pontosan nyitottuk a szavazókört. Egy perc múlva érkezett is egy középkorú férfi, aki buszsofőr, s munkába készült. Délig a szavazópolgárok 25 százaléka leadta a szavazatát. A vasárnapi ebéd után, délután minden bizonnyal többen jönnek majd. Egy személy lejárt személyi igazolvánnyal akart szavazni, neki javasoltuk, hogy Tiszavasváriban az okmányirodán készíttessen érvényes igazolványt. Elment, de még nem jött vissza. Mozgóurnát délig hat személy kért.

A 73 éves Kovács Lajosné az unokájával érkezett, aki most szavazhatott először életében.

– Fontosnak tartom, hogy eljöjjünk szavazni, hiszen az a cél, hogy mindenkinek jó legyen – utal a voksolás fontosságára a nagymama. – Egyedül élek, s mivel Mariann unokámnak is jönnie kellett, egymást elkísértük. Nem beszélgettünk a szavazásról, mindenkinek magánügye, hogy kire adja a szavazatokat.

- KM -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában