Helyi közélet

2011.06.18. 19:36

A Guruló Műhely az idén kigurult Nyírbogdányba

<p>A sérülteket tömörítő egyesületeknek a széthúzás helyett össze kellene fogniuk, hogy érdekeik érvényesítését és igazságukat kiharcolják.</p>

A Halmozottan Sérültek és Szüleiknek Megyei Egyesülete minden évben májusban tartja legnagyszabásúbb rendezvényét, a közgyűléssel egybekötött családi napot. A helyszín ezúttal a nyírbogdányi református egyházközség SION Fogyatékkal Élők Nappali Ellátójában és a mellette lévő sportpályán volt; védnöke Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke.

Papp Erika

A könnyed programokat a közgyűlés előzte meg, ahol az elnök, Tóthné Bacskai Edit ismertette az egyesület elmúlt évi gyümölcsöző munkáját. Tevékenységüket mind a tagság, mind a hivatalos szervek eredményesnek minősítették. Az elnöknő közzétette azt a fontos – egy országos sajtóorgánumban is megjelent – észrevételt, mely szerint egyes civil szervezetek működése során túlkapások, visszaélések tapasztalhatók a vezetőségek és holdudvaraik részéről. Ezzel indokolják a szóban forgó szervezeteknek nyújtandó, egyre csökkenő állami támogatást. A kormányzati törődésnek a fenti okból történő lefaragását s a támogatások késedelmes kiutalását az elnöknő, továbbá a többi fogyatékosügyi szervezet is igen méltánytalannak tartja. Hiszen ezáltal, a „renitenskedők” miatt a becsületesen dolgozó szervezetek is bűnhődnek. Az egyik felszólaló hozzáfűzte: országos szinten, minden sérülteket tömörítő egyesületnek a széthúzás helyett össze kellene fognia, hogy érdekeik érvényesítését és igazságukat kiharcolják.Miközben rotyogott az ebéd, tartalmas programok szórakoztatták a nagyérdeműt. Az ÉFOÉSZ Pacsirta zenekarának táncosai népviseletben ropták. A Magdaléneum fiataljai színvonalasan, jeltolmácsolással adták elő dalaikat. Ekkor történt meg az adományosztás is: mindenki  kapott egyet azokból az ízlésesen megvarrt színes párnákból, melyeket a Sántha Kálmán Mentálhigiéniés Szakkórház rehabilitációs osztályának fekvőbetegei ajándékoztak a sérült gyermekeket nevelő családoknak. Az egészségvédelem céljából vérnyomás- és vércukorszintmérést végeztek. Megható látvány tárult elém, amint a szülők kézen fogva vezették többszörösen sérült, épphogy csak tipegni képes kisebb-nagyobb gyermekeiket. Vagy – ami még szívszorítóbb – kocsiban tologatták őket; azokat is, akik már felnőttként szorulnak mások gondozására. Szép és hasznos dolog, hogy a családoknak a közösségi rendezvényeken alkalmuk nyílik a barátkozásra és gondjaik egymás közötti megosztására.

A vidám hangulatú összejövetelen képviseltette magát a Guruló Műhely nyíregyházi részlegének két munkatársa is. Vezetőjük, Szabó Sándor, nyilatkozott lapunknak:– Célunk a mozgássérült emberek foglalkoztatása és az önálló életvitelüket megkönnyítő eszközök fejlesztése. Műhelyünk budapesti központtal országosan 7 régióban tevékenykedik. Nyíregyházán – a Dózsa György utca 47. szám alatt – nemrégen vagyunk jelen, s ezért még kevéssé ismernek bennünket. Sokrétű szolgáltatással állunk az érintettek rendelkezésére. Ezek: a mozgáskorlátozottak által használt segéd- és sporteszközök átvizsgálása, javítása, tisztítása, fertőtlenítése, kölcsönzése, valamint személyre szabott átalakítása az FNO felmérési módszer alapján, továbbá az említett eszközök karbantartása. Kielégítünk speciális igényeket is; vállaljuk a segédeszköz, kerekesszék legyártását is azokban az esetekben, amikor ügyfeleink nem találnak állapotuknak vagy igényeiknek megfelelőt. A fentiekkel kapcsolatban tanácsokkal szolgálunk. Információkat nyújtunk a helyi munkavállalást elősegítő szervezetekről. Ügyfélfogadásunkon tájékoztatást adunk még a régiónkban található mozgássérült szervezetek tevékenységéről, elérhetőségeiről. Projektünk az Új Széchenyi Terv keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Akit a részletek is érdekelnek, azok a 42/220-124-es telefonszámon, vagy a honlapunkon: a www.gurulo.hu weboldalunkon kaphat bővebb információt a lehetőségekről.A kissé későn elkészült, ám finom paprikás krumpli „bekebelezése” után a délutáni folytatást a móka és a kacagás uralta. Volt tombolasorsolás és akadályverseny. Itt a rajz- és lufifúvó verseny, valamint a zsákban futás tette próbára a benevező családtagok ügyességét.A kézimunka-bemutató a szemeket gyönyörködtette és a pénztárcákat nyitogatta. Mindenki kitűnően érezte magát, s az égiek is kedveztek az eseménynek, hisz mindvégig ragyogó napsütéssel koronázták meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában