Helyi közélet

2011.08.23. 15:30

Kétszáz tiltakozó az építés ellen

Nyíregyháza - Varga Róbert indulatos, és nincs egyedül. A nyíregyházi Örökösföldön lakik, egy lakótársa a múlt héten vette észre, hogy a lakóparkban lévő társasház melletti füves parkban közmű árkot ásnak.

Nyíregyháza - Varga Róbert indulatos, és nincs egyedül. A nyíregyházi Örökösföldön lakik, egy lakótársa a múlt héten vette észre, hogy a lakóparkban lévő társasház melletti füves parkban közmű árkot ásnak.Ekkor tudták meg, hogy a két ház, az óvoda és a Semmelweis utca által határolt területre az önkormányzat egy közösségi házat építettet, ami 6 méter magas lesz, kezdés szeptember 1., fellebbezésnek helye nincs!

A két házban majd nyolcvan lakás tulajdonosa, valamint a boltok tulajdonosai írták alá a tiltakozó ívet, hogy ide semmit ne építsenek, ez csaknem kétszáz tiltakozó. Hétfő estére ide hívtak össze lakossági fórumot, ahol megjelent a városrész önkormányzati képviselője is, valamint az épület leendő gazdája, a Human-net alapítvány vezetője. Előzetesen elhangzott, hogy itt többcélú épület valósul meg, aminek a kivitelezése 50 millió forint. Szinte teljesen pályázati pénzből valósul meg, maga az épület 38 millió forint. A pályázat alapján 15 évig nem térhetnek el a kitűzött céltól, ráadásul a programokra további 30 millió forint áll rendelkezésre. Itt lehet majd a fiataloknak kézimunkázni, zenét tanulni, lesz információs pont, tánc oktatás stb.

Senki nem tájékoztatta a lakókat

A lakók egy része attól tartva, hogy az itt el nem hagzott feladatok mellett más civilszervezet elhelyezésével hajléktalanok, és szociálisan erősen lecsúszott emberek gyűjtőhelye is lesz, amiből nem kérnek, ezért tiltakoznak az építés ellen. Érveik között elhangzott, hogy hosszú lejáratú kölcsönöket vettek fel egy az átlagostól jobb körülmény biztosítása érdekében, milliókkal olcsóbban költözhettek volna a toronyházakba, de itt egy lakóparkot árultak. Az épület magassága elzárja a kilátást az alsó két szint elől, és a boltok portálja sem látszik majd. Azt kérték, hogy máshol valósítsák meg az építést, távolabb a házaktól. Sokakat az is felbosszantott, hogy az egészről senki nem tájékoztatta a lakókat, nem kértek tőlük hozzájárulást.

Azt, hogy az építkezésről nem adtak tájékoztatást, határozottan kijelentette a közös képviseletet ellátó Lakisz KFT jelen lévő képviselője is.

Sok körülményt kell tisztázni

Az önkormányzati képviselő Magera Tibor elmondta: sok körülményt kell tisztázni, az építkezéssel kapcsolatban azonban lehetett volna körültekintőbb a tájékoztatás. Tisztázni kell a terület pontos státuszát, mert a rendelkezésre álló térkép szerint lehet, hogy az eredetileg is építési telekként kijelölt földet nem a társasházak, hanem helyrajzi szám szerint közterület öleli körbe, akkor pedig nem kell a lakóktól hozzájárulást beszerezni. A lakók aggodalma félreértésen alapulhat, mert az épület funkciója a pályázathoz kötött. A lakók átadták az aláírt tiltakozást, és abban maradtak a felek, hogy péntek este 18 órától tájékozódás után ismét fórumot tartanak.

- Pusztai Sándor -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában