Helyi közélet

2012.01.03. 12:38

Már csak 2012. január 6-ig lehet jelentkezni!

A Rendőrség pályázati felhívást adott ki 18-37 év közötti életkorú, érettségizettek számára, 2012. március 1-jén kezdődő munkavállalásra, a Rendőrség állományába történő felvételre. A pályázók a felvételi eljárást követően kerülnek a Rendőrség állományába.

A Rendőrség pályázati felhívást adott ki 18-37 év közötti életkorú, érettségizettek számára, 2012. március 1-jén kezdődő munkavállalásra, a Rendőrség állományába történő felvételre. A pályázók a felvételi eljárást követően kerülnek a Rendőrség állományába.Az érdeklődők 2012. január 06-ig nyújthatják be jelentkezésüket az erre szolgáló nyomtatványok kitöltésével a Baranya-, a Bács-Kiskun-, a Csongrád-, a Somogy-, a Szabolcs-Szatmár-Bereg-, valamint a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság humánigazgatási szolgálatához címezve. Ezt követően kerül sor a pályázatok elbírálására, és a felvételi eljárás megindítására.

A felvételt nyert pályázókat 2012. március 1-jei hatállyal rendőrnek nevezik ki 12 hónap próbaidő kikötésével. A próbaidő első felében felnőttképzés keretében kerülnek beiskolázásra az Adyligeti, a Körmendi, a Miskolci vagy a Szegedi Rendészeti Szakközépiskolába, ahol 6 hónapos felkészülést követően rész-szakképesítést szerezhetnek.

Ennek birtokában, a továbbiakban a szakképesítésük jellegének megfelelően a határrendészeti szolgálati ágnál szolgálati feladatokat látnak el a Rendőrség által meghatározott rendőri szerv állományában.

A felvételt nyert pályázók már a képzés során, a próbaidő alatt is pályakezdő besorolású illetményre jogosultak.

Azok, akik sikeresen teljesítik a követelményeket, további lehetőséget kaphatnak a rendőr szakképesítés megszerzésére.

Olyan, érettségivel rendelkezők jelentkezését várjuk, akik egészségesek, megfelelnek a kifogástalan életvitel követelményeinek, vállalják az erre vonatkozó ellenőrzések végrehajtását, valamint a hivatásos állománnyal járó elvárások, követelmények maradéktalan teljesítését, illetve tudomásul veszik alkotmányos jogaiknak – a leendő hivatásos állományviszonnyal összefüggésben lévő – törvény szerinti korlátozását.

További részletes felvilágosítást a Baranya MRFK, a Bács-Kiskun MRFK, a Csongrád MRFK, a Somogy MRFK, a Szabolcs-Szatmár-Bereg MRFK, valamint a Zala MRFK humánigazgatási szolgálata ad.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában