A természetes „varázsital” és a nagykopányi „dvojnyata”

Ikrek - A kárpátaljai Felsőveresmart arról lett híres szerte Európában, hogy itt születik a lakosság arányához képest a legtöbb ikertestvér. Bartók Béla városa, Nagyszőllős (itt adta első koncertjét; hivatalosan Vinohragyiv, de a helybeli ruszinok Szevljusnak mondják) után balra megkerüljük a Fekete-hegyet.

Györke László

Egy szűk völgyben, szelíd hegyek között haladunk. Jobbra fekszik a Teplicának nevezett dűlő, mely termálvízéről nevezetes. Az enyhén emelkedő út két oldalán erdő, tele színes tavaszi virággal. Ám gomba is lehet benne, mert néhányan már kirakták az út szélére kicsomózva. Alighanem borsos áron kínálhatják, mert nem nagyon kapkodnak utána. A legközelebbi település Fakóbükk (Bukove) és Alsóveresmart (Mala Kopanya). Innen már meredekebb a kaptató.

A Kopányi-domb tetején csodás panoráma tárul elénk: a Tisza tágas völgye, túloldalt jobbra Máramaros jellegzetes kúp alakú hegyeivel, távolabb szemben Huszt. Itt az országút élesen kanyarodik balra, s néhány méter után már házak között futunk, bár az út még mindig meredek. Ez már Felsőveresmart (Velika Kopanya). Kedd van, ennek ellenére igen ünnepi a hangulat a közel négyezer lelkes településen, melynek földrajzi fekvése ugyancsak „meredek”. A szintkülönbség a felvég és az alvég között lehet vagy 30–35 méter. Ha nem több... Balra meredek hegy magaslik a falu fölé. Részben erre, részben az alatta elterülő Tisza-völgy lábánál építkeztek a helybeliek. A hegy nemcsak gazdag élővilágáról nevezetes, hanem forrásvizéről is. Az ügyes helybeliek összefogtak és a mindig friss forrásvizet szinte valamennyi lakóházba bevezették. Se víztorony, se vízdíj nincs, hiszen a hegyről érkező nedűnek van akkora esése, hogy bármelyik háztartást ellássa.

A víznek nemcsak azért van fontos szerepe a település életében, mert, ugye, enélkül nincs élet, hanem azért is, mert olyan ásványi anyagokat tartalmaz – legalábbis a helybeliek szerint –, mely közrejátszhat abban, hogy Felsőveresmarton az átlagosnál lényegesen több az ikertestvér. Ötvenhat élő ikerpárt tartanak számon, ezt az utca embere is így tudja, meg Vaszil Pilip polgármester is. A víz nemcsak inni jó; gyógyhatása is van a helybeliek szerint: szemre, hajra, bőrre. Azt mondják, sok vasat és jódot tartalmaz. Vittek vízmintát Londonba is.

Az országút mellett a belterületen több vízvételezési lehetőség is van. Mindig áll előttük néhány gépjármű. Van, aki a csomagtartót tankolja tele ásványvizes műanyag palackkal. Nemcsak a környékbeliek viszik, találkoztunk egy huszti atyafival is, aki legalább száz liter vízzel terhelte meg Ladáját. Nemcsak isszák – mondja –, főzik is: jobb ízű a leves, a tea, mint a csapvízből. Megéri 20–25, vagy kár több kilométert is hajtani ide az autót.

Első utunk a faluközpontban Berkiék vezet. A szépen berendezett hatalmas családi ház több generáció otthona. Marzánics Joszip és ikertestvére, Anna fogad bennünket; a legidősebb élő ikerpár a településen: 57 évesek. Ők nem itt laknak, a házat valamikor néhai Márta nővérük építette saját készítésű vályogból. Ma Berkiék – a második-harmadik nemzedék – laknak itt, ahol (mintha a legtermészetesebb volna) szintén vannak ikrek: a kilencéves Alina és Márta. Amikor megtudják, honnan jöttünk, Joszip magyarul köszönt. Igaz, folyamatosan nem beszél, de büszkén mondja, hogy apja ’43-ban, nagyapja ’17-ben volt magyar katona. Ő maga pedig szovjet mundérban Csehszlovákiában szolgált ’74 és ’76 között. Kazahsztánban is dolgozott több éven át annak idején. Helyben a kolhoz megszűnése óta nem nagyon akad munka, ezért a falu munkaképes lakosságának jelentős része, főleg a férfiak, ma is eljárnak dolgozni. Most már nem Kazahsztánba, hanem Csehországba, Olaszországba, Angliába. (Nem csoda hát, hogy meglepően sok cseh rendszámú autót látni errefelé az utakon.) Arra is büszke, hogy apja Gódi Lakatos zenekarában hegedült. Aztán a kilencéves ikrek, Alina és Márta ünneplőbe öltözve perdültek elénk. Előbb még azt hittük, hogy kedvünkért öltözek ki. Később kiderült: itt a (pravoszláv) pünkösd harmadik napja, a kedd is ünnep.

A hegy meredeksége miatt az utca elég rövid, négy lakóház fér el benne, de az valamennyi a család valamelyik tagjáé. Keressük a legfiatalabb ikerpárt. A családhoz tartozó, a szomszédban lakó Valera Kalinics (a fiatalembert sem lehetne eladni magyarul) pontosan leírja, hol találjuk őket. Hamar megtaláljuk a házat, s szerencsénk is van, mert nemcsak a kétéves Mikita Vitalij és Vitalina van otthon édesanyjával (a papa erdész a Rakaszi Erdőgazdaságban), hanem a két házzal feljebb lakó unokatestvéreik is, a nyolcéves Pilip Iván és Jana is. „Természetesen” ők is ikrek. Mindkét a családban az az érdekes, hogy az ikrek különböző neműek. Ezért adtak nekik olyan neveket, melyek hasonlítanak egymásra – magyarázza Renáta, Vitalináék édesanyja. Kérdően nézek rá, hiszen az Iván nem hasonlít a Janára.

– Dehogynem – perel Edit, Jana anyja –, az Iván, ugye magyarul János, vagyis Jani. A Jana meg Jana.

Ezen aztán jót derülünk. De még nagyobb a meglepetés, amikor megtudjuk, tavaly még Piroska tehenük is ikerborjakat ellett. Az idén ez már nem sikerült neki, de a tavalyi teljesítménynek nagy híre ment. Amikor megkérdezzük, hogy miért éppen Piroska a tehén, Edit elmagyarázza: – Tudom, hogy maguknál a Piroska a piros színre utal, de nálunk a piros, „kraszna” szépet is jelent. Márpedig ez a tehén szép. Meg jó is, mert sok tejed ad.

A rögtönzött etimológia, szófejtés után megtudjuk, hogy a faluban legalább háromszáz portán tartanak tehenet. – Fel is kopna az állunk tehén nélkül – teszi hozzá vendéglátónk.

Aztán felkerekedünk, hogy az alvégre is leereszkedjünk. A keskeny makadámút egy idő után kiszélesedik, közepén egy kút. Kútostor helyett csak egy karó van a káván. Rajta vödör. Ide ez is elég, olyan magas a vízállás a kútban. Lejjebb egy bolt, majd következik Csorbáék háza. Ljuba, Ivanna és Júlia (Ljulja) édesanyja igen szívélyesen fogad. Mikor megtudja, miért jöttünk, kislányait szólítja, akik nemcsak pünkösd miatt öltöztek ünneplőbe, hanem azért is, mert szülinapi buli lesz. Elsején töltötték ugyan be nyolcadik életévüket, a gyerekzsúr azonban most kezdődik. Ezt alig mondja el, máris megérkezik egy négytagú gyerekcsapat csodálatos rózsákkal. De ez még csak a fele.

A nagyi, Malvina, magyarázza: szokás a faluban, hogy a születésnapokosokat felköszöntik nemcsak a közvetlen rokonok, hanem az utcabeliek, jó ismerősök is. – Tegnap jártak már itt, de nem voltunk itthon, így aztán az ajándékot lerakták a lépcsőre – mondja.

Később Ljubától megtudjuk, hogy a férje családjában jellemzőek az ikertestvérek. Azon már meg sem lepődünk, hogy bennünket is beinvitálnak a zsúrra. Az ünnepeltek rendkívül eleven, közvetlen, mégis tisztelettudó kislányok. Nem elégszenek meg azzal, hogy mi kérdezünk, ők is érdeklődnek, ki hány éves, mióta újságíró. Kiderül: egyikük színésznő szeretne lenni, a másik meg tévériporter.

Aztán jön az ünnepi tortán a gyertyafújás, ketten hipp-hopp eltüntetik a lángot.

Andrij, a papa és a 15 éves Bogdán fia odavannak gombázni. Indul a gyűjtögetési szezon: erdei szamócát és áfonyát is árultak az út mentén a gyerekek. Ez utóbbit kétkedve fogadtuk, hisz tudomásunk szerint az igazi áfonya júliusban érik.

Búcsúzáskor Ljuba biztat bennünket: – Ha erre járnak, térjenek be hozzánk máskor is.