Helyi közélet

2012.08.13. 13:42

Be akartak törni hozzá, nem hagyta

Buj - Buji olvasónkat, özvegy Horváth Jánosnét augusztus elején próbálták meg kirabolni otthonában.

Buj - Buji olvasónkat, özvegy Horváth Jánosnét augusztus elején próbálták meg kirabolni otthonában.- Mivel súlyos beteg, özvegy vagyok, nyugtatót vettem be. Mégsem tudtam az nap éjjel elaludni, mert egész éjszaka mulattak és a nagy zajtól nem lehetett. A ricsajra és a hangra kimentem, mint mindig, de most sajnos nem azt tapasztaltam, amit szoktam - meséli történetét.

- Meglepődve figyeltem fel a következőre: két helybeli fiatal ember állt a kapunkban ütőeszközzel. Az egyik a kerítésen keresztül be akart jönni. A kaput csukjuk és plusz lakatoljuk. Akkor már a zárat feszentgették. Megkérdeztem, miért akarnak bejönni, mit keresnek itt? Mindketten részegek voltak és csúnya szavakkal illettek. Az egyik azt is megjegyezte, hogy ma még agyon ver benünket. Közben rendőrséget hívtunk, akik nagyon hamar a helyszínen teremtek. Megkezdték az azonnali intézkedést, az egyik „szájhős” pedig elfutott a hatóság elöl. A másikat nem engedtem el, őt a helyszínen megtalálták. Csak azért nem ijedtem meg, mert mindennel felvagyok szerelkezve (fokos, paprika-, gáz spray, gumibot stb.).

Végül mindkét elkövetőt megtalálták a rendőrök. Nem volt idejük behatolni hozzánk, így nem tudtak megtámadni. Remélem a hatóság  méltó büntetést szab ki rájuk. Mindezt azért írtam le, hogy mindenki okuljon esetemből. Védjük meg magunkat az iyen gazemberektől! Ezúton szeretném megköszönni a helyszínre érkező nyomozó és rendőr uraknak a kézséges és becsületes munkájukat, valamint bíztató szavaikat. Mert mire a lányom barátjával  megérkezett már nem tudott volna segíteni - áll levelében.

A rendőrség tanácsai

A rendőrségnek természetesen több tanácsa is van, ami segíthet elkerülni,hogy áldozattá váljunk. Tamásné Berki Bianka, a rendőrség sajtószóvivő-helyettese így tájékoztatta lapunkat: - Az idős, nyugdíjas  sértettek többsége általában  egyedül és magányosan él. Ők jellemzően még a régi erkölcsi normák szerint élnek és naivitásuk miatt nem is gondolják, hogy az őket megszólító, segítséget kérő férfi vagy nő ártó szándékkal közeledik hozzájuk. 

Az elkövetők a legkülönfélébb indokokkal szólítják meg őket, melynek során elterelik figyelmüket a bűncselekmények elkövetése érdekében. A leggyakrabban használt figyelemelterelések például, hogy az illető gázár-támogatást, vagy nyugdíj-kiegészítést hozott, más hivatalos jellegre hivatkozik (szolgáltató cégek: TIGÁZ, E-ON, stb.), szerszámokat vagy egyéb használati tárgyakat szeretne lerakni, tároltatni, vásárlás (sertés, vasáru, építési anyag, toll- párna, stb.) vagy éppen értékesítés (aranyékszerek, seprű, edények, stb.) ürügyével jelentkezik. De előfordul, hogy pénzt szeretnének felváltani, WC-re szeretne menni, rosszul létre hivatkozik, vizet kérnek, kamionja lerobbant és a bevontatáshoz, javításhoz pénzre van szüksége, szomszéd telket szeretnék megvenni (vagy megvették) és a telekhatár felől érdeklődnek, szeretet-szolgálattól csomagot, szociális-segélyt hoztak, vagy szemétszállítás-túlfizetése miatt pénzt hozott.

Amit mindenféleképpen tanácsolhatunk, hogy ne nyisson ajtót, kaput idegennek, ismeretlen személynek! Legyen az ajtaján kémlelőnyílás vagy lánc, így ellenőrizheti a látogatóját. Ne bízzon meg ismeretlenben, még akkor sem ha kedvesnek és jó modorúnak tűnik! Ne hagyja nyitva a kapuját, házát, lakásának ajtaját még akkor sem, ha az udvarban vagy a kertben tartózkodik, mert bárki észrevétlenül is bemehet! Ne hagyja a kapujának, házának, lakásának kulcsát a lábtörlő, virágcserép és egyéb helyeken! Ha elmegy otthonról, inkább vigye magával! Ne hagyja őrizetlenül azt a helyiséget, ahol nyitva van az ablak! Szereltessen biztonsági zárakat a lakására! Ne engedjen be a házaló árusokat, TIGÁZ, E-ON, Vöröskereszt és más hivatalos személynek álcázott embereket bármennyire erőszakosak is! Kérje igazolványukat! Tartsa kapun kívül, kérje a szomszéd vagy járókelő segítségét! Ne vegyen elő 

senki előtt a készpénzét otthonában, mert kifigyelik, észre sem veszi és ellopják! Ne tartson otthon 100.000,- Ft feletti összeget, tegye inkább bankba, vagy takarékba! Ne nyisson ajtót éjszaka ha bármilyen zajt hall, inkább hívja a rendőrséget! (telefonszám: 107) Legyenek jó viszonyban a szomszédaikkal. Ha Ön is figyelmet szentel nekik, ők is jobban fognak figyelni, ha segítségre volna szüksége.

A besurranó tolvajok olyan lakásokat, családi házakat keresnek, melyek bejárati ajtaja záratlan. Ők általában az előszobában és az ajtóhoz közeli helyiségben mérik fel a terepet és az elől hagyott értéktárgyakat gyűjtik össze. Például az előszobában hagyott táska, fogasra felakasztatott kabát zsebében felejtett pénztárca, iratok, bankkártya, kulcs, illetve a szekrényre letett ékszerek.  Értékeit a saját lakásában se tartsa szem előtt és mindig zárja ajtaját - adta hírül az őrmester.

Hogyan lehet megőrizni biztonságunkat otthonunkban?

  • A bejárati ajtót - családi házaknál a kaput is -  tartsuk mindig zárva, de a kulcs legyen a közelben, mert előfordulhat, hogy tűz vagy egyéb baj esetén gyorsan ki kell menekülnünk otthonunkból.   
  • Cseréltessük ki a zárat, ha kulcsot adtunk korábbi bérlőnek, mert bármikor lemásoltathatták.
  • Amikor új lakásba költözünk, minden ajtó zárbetétjét cseréljük biztonságosra.
  • Lakáseladáskor ne egyedül vezessük körbe az érdeklődőket.
  • A bejárati ajtóra és a névtáblára célszerű csak a vezetéknevünket kiírni. Ezzel megelőzhető, hogy a potenciális bűnözők rájöhessenek, hogy egyedül álló nővel van dolguk
  • Téves kapcsolásra hivatkozó telefonáló esetén mindig kérdezzünk rá, hogy milyen számot tárcsázott. Soha nem  valljuk be senkinek, hogy egyedül vagyunk, és ne áruljunk el magunkról semmit idegeneknek.
  • Ha telefonbetyárok zaklatnak, ne a helyére, hanem a készülék mellé rakjuk a kagylót, kapcsoljuk ki azt és csak később üzemeljük be újra.   
  • Ne menjünk be lakásunkba ha arra érünk haza, hogy betörés nyomait látjuk az ajtón, vagy az ablakon! Lehet, hogy a behatolók még odabent vannak. Menjünk át a szomszédba és hívjuk a Rendőrséget.
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában