Helyi közélet

2013.10.25. 10:15

Különdíjas középiskolás környezetvédők Záhonyban

Záhony - A Megyei Pedagógiai és Képzési Intézet, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága idén is megrendezte az „Életet a környezetnek, életet az embernek” elnevezésű környezetvédelmi versenyt.

A Jósa András Múzeumban három csoportban lebonyolított vetélkedésen a középiskolás kategóriában 11 csapat mérte össze ismereteit, felkészültségét, amelyet a parlagfűhöz kapcsolódó elektronikus tananyagként alkalmazható feladatok szerkesztésével és bemutatásával kellett bizonyítaniuk. Mivel a parlagfű sok-sok ember életét megkeseríti, ezért a szervezők közösen hívták fel a diákok figyelmét a növény megismerésére, hatására, irtására.

Végül a versengésben az első helyezést a baktalórántházai középiskola szerezte meg a csengeri és az ibrányi tanoda előtt, míg a zsűri különdíjat a záhonyi Kandó Kálmán Középiskola és Dr. Béres József Kollégium triója érdemelte ki. A csapat tagjai: Ágij Adrienn (Tuzsér), Bodnár Petra (Záhony), Mónus Nikolett (Záhony), felkészítője Háda Zoltánné biológia-földrajz-környezetvédelem szakos tanár.

- Tancsik Róbert -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában