Nyíregyháza

2024.05.27. 08:00

Nyíregyházi a következő magyar űrhajós

Szijjártó Péter bejelentette, hogy a 240 jelentkező közül ki az a magyar, aki ismét az űrbe utazhat.

Szon.hu

 

– Lesz hamarosan egy magyar fiatalember, aki nem ezen a szokványos módon repül majd, mint mi, hanem egészen másként. Farkas Bertalan negyvennégy évvel ezelőtt repült fel első magyar űrhajósként az űrbe, most küszöbön áll a következő magyar űrhajós küldetés – jelentette be Szijjártó Péter reggeli videójában a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, brüsszeli látogatása előtt, ahol részt vesz az uniós külügyminiszterek tanácskozásán.

Magyarország külügyminisztere közölte: az űripar a fejlett nemzeti iparágak közé tartozik, ezért úgy döntöttek, hogy nemzeti kutatóprogramot indítanak, hogy a nemzeti fejlesztések vívmányait tovább tökéletesítsék. A 240 jelentkező közül négy jelöltet választottak ki, akik nagyon komoly kiképzésen estek át. A tegnapi éjszaka folyamán a szakértői bizottság meghozta a végleges döntését. Eszerint

a nyíregyházi Kapu Tibor 32 éves gépészmérnök lehet a következő magyar kutató űrhajós.

Kapu Tibor
Fotó: MTI/Illyés Tibor

– Hallottuk a ma reggeli bejelentést, tudjuk, hogy Tibi lesz a következő, aki magyar kutató űrhajósként eljuthat a világűrbe és nagyon büszkék vagyunk rá – mondta érdeklődésünkre Chriszt Gyula.

Egy tartalékos űrhajóst is kijelöltek, ő Cserényi Gyula 35 éves villamosmérnök. A kiképzés utolsó fázisát ők ketten fogják teljesíteni - írta a Magyar Nemzet.

Az űrbe készülő Kapu Tibor édesanyja áprilisban adott exkluzív interjút a Nyíregyházi Televíziónak, az alábbiakban ő mesél az eddig megtett útról:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában