Helyi közélet

2014.11.27. 10:52

„Polgármester, csak azt kérem!”

Kisszekeres - Zsúfolásig megtelt a kisszekeresi művelődési ház a közelmúltban.

Kisszekeres - Zsúfolásig megtelt a kisszekeresi művelődési ház a közelmúltban. Néhány vers és a falu legidősebb emberének, id. Halász Józsefné Klárika néninek a köszöntése után a nagycsoportos óvodások kanásztánca, majd a helyi fiatalok cigánytánca és az ovisok mikulásváró műsora adta meg az este alaphangját. A Romwalter duó közismert táncdalokkal énekeltette meg a közönséget.

– „Az egy szál harangvirág” vagy a „Polgármester, csak azt kérem” mosolyt csalt az emberek arcára, hiszen hat polgármester is jelen volt a rendezvényen: Zsarolyán, Nagyszekeres, Nemesborzova, Mánd, Rozsály településvezetője mellett a házigazda Kisszekerest Szigeti Bertalan polgármester képviselte. Rozsály apraja-nagyja is megmutatta a tánctudását. A szatmári dalok és táncok ismét dalra fakasztották a közönséget. A jó hangulat fokozta az étvágyat a finom húsleveshez és töltött káposztához. Balogh Ernő szolgáltatta a talpalávalót – garantáltan táncra perdült mindenki – számolt be Demeter Csabáné az idősek napjához kötődő rendezvényről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában