Helyi közélet

2015.05.05. 08:44

Sokáig nem is látták Orsikát

Kisléta - Az utcában élők mindig csak négy gyermeket láttak az udvaron játszani.

Kisléta - Az utcában élők mindig csak négy gyermeket láttak az udvaron játszani.

– Akkor láttam először a kislányt, amikor óvodás lett, előtte soha. Ildikó, az anyjuk azt mondta, amikor ideköltöztek, hogy négy gyermeke van, azok néha át is jöttek játszani az unokámmal. Azt tudtuk, hogy Orsika valahová el van zárva, mert nem láttuk együtt a testvéreivel, de azt nem is sejtettük, hogy ilyen borzasztó körülmények között tartják – mesélték ottjártunkkor annak a kislétai házaspárnak a szomszédjai, akikről április 13-án kiderült, hogy családi házuk egyik két négyzetméteres traktusában bezárva tartják tizenegy éves lányukat.

– A gyermekek és az apjuk előtt le a kalappal. Illedelmesek, műveltek, de az asszony az más. Ő hordta a kalapot otthon. Az ura valószínűleg nem merte neki mondani, hogy hagyja békén a kislányt. Hallottam, amikor egyszer azt kiabálta neki Ildikó: én ezt a gyereket utálom, mert pont olyan, mint anyád meg apád – mesélte a néhány házzal arrébb lakó Papp János, aki találkozásunk előtt éppen ebben az ügyben járt a máriapócsi gyámhivatalban. A szakemberek szerint a kislány testvérei megszokták, hogy a szülők néha bezárják a húgukat.

Nem volt nehéz megtalálni annak a családnak az otthonát, ahol a szépen gondozott kert és a portán uralkodó példás rend megrendítő titkot rejtett: egy tizenegy éves kislányét, akit szülei egy fűtetlen, víz és világítás nélküli egykori spájzban tartottak bezárva több mint egy évig. A helyiség egyetlen ablaka a szomszédos lakatlan telekre nézett, ezen keresztül ürítette ki a bilijét és kért vizet Orsika. Édesapja két csengetés után csak annyi időre jelent meg, míg közölte, nem nyilatkozik. Nem is csoda, hogy kerüli a nyilvánosságot: a környéken élők szerint sokan megfenyegették és leköpték őt és a feleségét.

Cukor és víz

– A kislány néhány hete kért tőlem először egy kis vizet és kristálycukrot az ablakon keresztül. A cukrot az anyjának kérte, beadtam neki egy pohárral. Másnap szintén vizet kért és porcukrot. Rákérdeztem, miért én adjak, akkor azt mondta, hogy elromlott otthon a csap. Még akkor sem gyanakodtam arra, hogy nem engedik ki a szobából. Utólag gondolkodtam el azon, hová önthette az a gyermek azt a vizet, amit nem ivott meg, hiszen csak egy bili volt ott… – jegyezte meg elcsukló hangon a család egyik szomszédja, Jucika néni, s pironkodva hozzátette: volt olyan, hogy bár hallotta, Orsika szólítja, nem ment oda hozzá, mert tartott annak édesanyjától. Húsvét előtt a kislány arra kérte az idős asszonyt, hogy adjon neki enni.

– Én csak akkor láttam kint, ha a kertben gyomlált, vagy a kutyapiszkot szedették vele össze. Nagypénteken is kint dolgozott, a feleségem összekészített neki egy kis csomagot, és kiküldött, hogy adjam neki oda, de nem tudtam hozzá közel menni, mert az anyja és az öccse állandóan ott volt mellette. Másnap a feleségem az ablakon keresztül csempészte be neki azt a kis ételt. Az ünnep után aztán egy utcabeli férfi bejelentette a családvédelmi szolgálatnál. Jól tette – jelentette ki a szintén a közelben élő Papp János. – Nem sokkal ezután érkeztek a rendőrök.

Kórházban ápolják

– Kérték a kislányt, hogy menjen az ajtóhoz, segítenek neki kijönni. Akkor derült ki, hogy be van zárva. Mondták neki, hogy másszon fel valamire. Az ablakon keresztül emelték ki a gyermeket. Nagyon gyengének látszott, gondoljon csak bele, kifért azon a csepp ablakon – mutatott a ház felé János.

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország május 5-i számában.


Legalább egy éven át tartotta éjszaka, majd délutánonként is bezárva 11 éves lányát egy kislétai pár. A gyereket a zsaruk szabadították ki zárkájából, amelynek berendezése egy bili és egy matrac volt. tovább »

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában