Helyi közélet

2016.02.03. 11:50

Együtt-DK sajtótájékoztató: A visszásságok feltárása és nyilvánosságra hozása ellenzéki feladat

Nyíregyháza – Határozottan visszautasítjuk dr. Kovács Ferenc közgyűlésen elhangzott megjegyzéseit, miszerint Nyíregyháza jó hírneve ellen dolgozunk. A megyeszékhely polgármestere egy kereskedelmi rádió adásában a mi nyakunkba igyekezett varrni a befektetők elmaradását is Sóstóról, amiről konkrét információval azonban nem szolgált – mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Lövei Csaba.

Az Együtt önkormányzati képviselője kifejtette: a Sóstót érintő üggyel kapcsolatban érkezett három feljelentés alapján elrendelt nyomozásokat az ügyészség egyesítette, melynek határideje március 22-e, a Bocskai ügy második tárgyalását megelőző napja, így bár nem értenek vele egyet, de megértik a városvezető fokozott lelkiállapotát. Hunyadi János, a DK önkormányzati képviselője hozzátette: a visszásságok feltárása és nyilvánosságra hozása a képviselői esküből és a törvényi kötelezettségekből fakadóan is az ellenzék feladat.

KM-CsA

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában