Virágzó ködösítés

Elnézést az illetlen hasonlatért, amit itt az írás rajtvonalánál használok. Egyik korábbi főszerkesztőm, aki Pestről települt a Nyírségbe, kis híján a haját tépte, amikor valamelyik kéziratban meglátta a „betartani” szót. – Betartani legfeljebb Dalnoki szokott a pályán – mondta emelt hangon, hozzátéve, hogy tervet, adott szót, ígéretet nem betartani, hanem megtartani, teljesíteni lehet. Angyal Sándor jegyzete.

Ugyanígy volt a „célkitűzés” szóval is, mondván, hogy kitűzni házhelyet, lobogót szoktak, nem tervcélokat. Akkoriban, a hetvenes években pedig ezekkel a szavakkal tele volt az újság, kivált ha a tervteljesítés, meg a szocialista brigádok dicsérete került szóba.

Sok idő telt el azóta, de úgy tűnik, a magyar szóimport – különösen a rendszerváltás óta – kezd kivirágosodni. Mert mostanában nem a fent idézett , elcsépeltségében is érthető szavak élik tovább világukat, hanem az idegen kifejezések hódítanak. Különösen a közélet képviselői veszik ajkukra a kacifántosabb szavakat, egyrészt azért, hogy ezáltal okosabbnak, műveltebbnek tűnjenek. Másfelől akkor, ha olyan kényes kérdésekre kellene válaszolni, mint a munkanélküliség, mélyszegénység, létminimum vagy földlicitálás. Nemrég egy rádióadásban legalább tízszer hallottam az identitás (azonosság), a releváns (fontos, lényeges), a racionális (ésszerű) kifejezést. Máskor meg a homály, a semmitmondás vagy a feltett kérdésre történő egyenes válasz helyett használják ugyanők az anomália (szabályellenesség), az antitézis (szembenállás), a domináns (kiemelkedő), az evidencia (nyilvánvalóság) szavakat támasztéknak. S hogy ki ne felejtsem: jól megél ebben a szókincs világban az irreleváns (lényegtelen), a normatív (irányadó) szó is, hogy a nagy karriert befutó pluralizmust (eltérő nézetek elfogadása) már ne is említsem. Mondta is nemrég az ismerősöm egy lakossági fórum után: „Alig értettem valamit az elmondottakból, ezek már magyarul is elfelejtettek?”

- Angyal Sándor -