Helyi közélet

2016.03.03. 16:20

Forrása ősi históriáknak

Nyíregyháza - Megjelent, és sok helyi érvényű érdekességet tartalmaz a múzeum új évkönyve.

Nyíregyháza - Megjelent, és sok helyi érvényű érdekességet tartalmaz a múzeum új évkönyve.

Országos viszonylatban is kevés intézmény dicsekedhet azzal, hogy folyamatosan meg tudja jelentetni a saját szakmai kiadványát, s képes kihagyás nélkül évente kötetbe gyűjteni a falai között folyó szakmai munka eredményét. A Jósa András Múzeum immár 57 éve minden tavasszal kiadja a saját évkönyvét, s az új kötetről magát a szerkesztőt, Istvánovits Eszter régész-muzeológust kérdeztük.

Azonos tematikával

– Valóban szép múltra tekintünk vissza, hiszen ez a több mint félszázados időszak történelmi léptékben is tekintélyesnek számít. Az első kiadványokat még a népvándorlás korának európai rangú kutatójának, a múzeumot 1957 és 1972 között vezető Csallány Dezsőnek a neve fémjelezte, s a kiadvány tematikája évtizedek óta azonos.

– A tartalmát úgy állítjuk össze, hogy a helyi szerzők, vagyis a múzeum dolgozói kapnak elsőbbséget benne, illetve mindazok, akik megyeszerte régészettel, néprajzzal, irodalom-, művészet- vagy helytörténettel, esetleg muzeológiával foglalkoznak.

S ha még van helyünk, akkor külsősöket is meginvitálunk a kiadványba. Igyekszünk felső-tiszai témáknak helyet adni, gyakran vannak külföldi szerzőink is, ami alatt elsősorban Kárpátalja és a Partiumi területek – Szatmár, Máramaros – szakembereit értjük.

A tartalom mindig úgy áll össze, hogy a helyi érdeklődés kielégítése mellett a szakma asztalára is letegyünk valamilyen értéket. A kötet részben az elmúlt év eredményeit foglalja össze, részben pedig arról ad egy keresztmetszetet, amivel a múzeumban és tagintézményeiben foglalkozunk.

Az interneten is olvasható

Olyan is előfordul, hogy valaki már évtizedek óta kutat egy témában, de csak most tett le egy összefoglaló munkát az elért eredményekről. Az anyag egy bizonyos idő elteltével a saját honlapunkon is böngészhető, s az utolsó három kivételével – például a Hungaricana közgyűjteményi portálon – jelenleg is hozzáférhető. Mivel idegen nyelvű összefoglalót is tartalmaz, külföldre is eljut, s néhány példányával a helyi múzeumbarátokat is meglepjük, ezzel is elismerve a munkánkat segítő támogatásukat – mondta el Istvánovits Eszter.

KM-MJ

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország március 3-i számában és a kelet.hu-n.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában