Randevúról és vadászatról nem illik késni - még puszit is adott a vaddisznónak

Tiszadob - Tisztelete jeléül és engesztelésképpen puszit is nyomott az orrára.

Bár a leglényegesebb, ugyanakkor a legrövidebb pillanata a vadászatnak a fegyver ravaszának meghúzása, azonban előtte és utána is még nagyon sok élményben van részük a lesben álló férfiaknak. Ezeket az emlékeket osztja meg olvasóinkkal az egyik vadászatával kapcsolatban Likai Zoltán, a tiszadobi Táncsics Vadásztársaság vadászmestere.

Nemesebb vadra várakozva

Késve indultam, bár randevúról és vadászatról nem illik késni – tartja a vadászregula. Kapkodtam is a lábamat, hogy minél előbb a poklosi erdő sarkán álló les magányosan eltelő óráinak számát némiképp csökkentsem. Odaérve fejbólintással üdvözöltem a vén akáclesemet, amihez már annyi vadászélmény fűz. Leshelyemet elfoglalva az érésben lévő búzát pásztáztam, s hallgattam az éjszakai nyugalomhoz alkalmas helyet kereső madarak énekét.

A búzából halk neszezést hallottam. Egy vörös bundás bújt ki a fűvel benőtt régi útra, megcéloztam, de a lövés elmaradt, mert valami mást vártam, egy nemesebb vadat. A róka óvatosan, szinte hang nélkül lopakodott a mögöttem lévő, náddal benőtt árok felé. Egy fácánkakas hangos kakatolással fejezte ki nemtetszését, hogy derék rókánk pont őt nézte ki vacsorára. Erősen sötétedett, mikor megjelentek az első szúnyogok, nemsokára még pár száz követte őket, és belekezdtek fejfájdítóan monoton énekükbe.

Édes bizsergés a gyomorban

A szúnyognép ártalmas énekének monotóniáját egy riadtan menekülő őz törte meg, majd azt hallottam, amint az akácosban ágak reccsennek.

A gyomromat édes bizsergés járta át, a szívem szaporábban dobbant. Semmi kétség, disznó közeledik. Még pár roppanás és csend lett. A disznó itt van és figyel. Távcsövemmel az akácerdő szélét figyeltem, amikor a búzába belépő kan alakja kibontakozott a sötétségből. A fejét magasan tartva figyelt, pár lépést tett és megállt. A disznó háta jó arasznyira kilátszott a kalászok felett. Ekkor már céltávcsövem szálkeresztje a disznó lapockáját simogatta. Éles csattanás törte meg a csendet, és 308-as Winchester kaliberű puskám útjára indította a kan sorsát beteljesítő lövedékét. A lövedék becsapódásának tompa puffanása jelezte a találatot.

Halk köszönet a kapitális zsákmányért

A disznó eltűnt, semmi zaj. Semmi kétség, a disznó tűzbe rogyott. Rövid várakozás után elindultam a rálövés helyére.

Feszült izgalommal és némi félelemmel közeledtem a vélt hely felé. Akit már támadott meg vaddisznó, az tudja, hogy miről beszélek. Lámpám fényében megláttam a már örök nyugalomra tért, impozáns méretű vadkanomat. Percekig álltam felette és nem teltem be a látvánnyal. Halkan megköszöntem Diánának a már első ránézésre nem mindennapi zsákmányt.

Mint később kiderült, a kan zsigerelt súlya 134 kg volt, az agyarai pedig 19,5 és 19,6 centiméterre nőttek. Ott a helyszínen utolsó falatot és búzakalásztöretet adtam a nemes vadnak, tiszteletem jeléül és engesztelésképpen egy puszit is nyomtam az orrára. Azt hiszem, megbocsájtott, mert azóta is jól megvagyunk egy szobában: ő a nappalim falán, én a kanapén…