2016.04.12. 16:35
Szemléletváltás a Laborban
Nyíregyháza - A Helyi 20 nevű kezdeményezéssel a nyíregyházi vállalatokat szólítják meg.
Nyíregyháza - A Helyi 20 nevű kezdeményezéssel a nyíregyházi vállalatokat szólítják meg.
– Az elmúlt időszakban folyamatosan találkoztunk azzal a közösséggel, akikért és akikkel szeretnénk fenntartani a jövőben is a kávézót, vagyis a nyitott és kezdeményező nyíregyházi fiatalokkal, civilekkel, vállalkozókkal. Kiderült, hogy jelentős potenciál van bennük emberi erőforrás, önkéntes munka, szabadidő, kreatív gondolkodás és közösségi finanszírozás tekintetében egyaránt – árulta el hétfői sajtótájékoztatóján Fekete Éva, a Labor Cafe vezetője.
Alternatív formában
– Rengeteg rejtett tartalék van a helyi társadalomban, melynek minden szektorából érkezett olyan jelzés és inger az alapítvány felé, hogy lehetne esélyünk egy alternatív finanszírozási formára is. Ez azért fontos, mert úgy látjuk, hogy a jelenlegi pályázati rendszer kiszámíthatatlan, a források kiapadtak, rengeteg kapacitásunkat emésztik fel azok a projektek, amelyek nem egyeznek a céljainkkal, csak kényszermegoldásként jelentkezünk rájuk.
– Úgy döntöttünk tehát, hogy a hangsúlyt ezentúl a közösségi adományozás népszerűsítésére helyezzük. Arra próbáljuk ösztönözni a vállalkozókat és magánszemélyeket, hogy támogassák a Labor Cafét. Tapasztaljuk meg közösen azt, milyen felszabadító érzés, amikor nem függünk egy adott projekttől, hanem azért, mert sokan szeretik és akarják, hogy működjön, közösen teszünk valamit! A fiatalok már felismerték a közösség erejét, az nem világos még számukra, hogy tudják mindezt kamatoztatni helyi szinten. A Laborban ezt próbáljuk megmutatni, amihez remekül illeszkedik a közösségi szolgálat.
A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország április 12-i számában és a kelet.hu-n.