Nem bánt kesztyűs kézzel velük a sors - Bajban egy tiszalöki apuka, aki egyedül neveli 3 lányát

Tiszalök - Tibor főz, mos, vasal, ruhát varr és zoknit stoppol a gyermekek nevelése mellett.

Nem lehet unatkozni abban a tiszalöki házban, ahol a 9 éves Dorina, a 8 éves Nikolett és a 6 éves Viktória él.

Folyamatosan csacsognak, az udvaron játszanak Nyafi kutyával, s a hozzájuk betévedő idegennel, e sorok írójával is hamar barátságot kötöttek, sőt még bemutatót is tartottak a mazsorett-tudásukból. Jól neveltek, csak egy kicsit elevenek. Nem ismernek lehetetlent, akár mindenhová felmásznak. Az idilli családi képre „csupán” egyvalami vet árnyékot: az édesapjuk, Tibor (ő kérte, hogy csak így nevezzük a cikkben) egyedül neveli őket.

Egyedül neveli három leányát immár öt éve a Tiszalökön élő Tibor. Nemcsak az édesapai tisztséget tölti be, ha kell, édesanya, mosónő, szakács, szabó- és varrónő, kertész, s a háztartási hibák elhárításához értő ezermester. A lányok hozzábújnak éjszakánként, neki sírják el minden fájdalmukat és bánatukat, az ölébe ülnek, ha gyengédségre vágynak.

Egyre nehezebb helyzetben

Soha nem gondolta volna Tibor, hogy 43 éves korára összecsapnak a feje felett a hullámok, de az sem vetődött fel sohasem benne, hogy esetleg jóindulatú olvasóinktól kérjen némi segítséget. Egy barátja kereste meg szerkesztőségünket, hátha tudunk segíteni. – Megérdemlik – mondta a vonal túlsó végén az ismeretlen hang.

Az elmúlt héten péntek délután fogadott Tibor a lakásukon. Míg beszélgettünk, főtt másnapra a leves a tűzhelyen, s fáradhatatlanul dolgozott a mosógép is. Az édesapa kiküldte a lányokat játszani az udvarra, de vissza-visszajöttek, s az ölébe ültek, hogy érezzék a közelségét.

– Már megszületett mind a három kislány, amikor a feleségemről kiderült, hogy gyenge az idegrendszere. Intézeti kezelések vártak rá, végül elváltunk, s én vettem gondnokság alá a gyermekeket – kereste a szavakat az édesapa még mindig zavartan a múltat felidézve. – Tiszaújvárosban a Jabilnál dolgoztam a biztonsági szolgálatnál, váltásvezető helyettesként jöttem el onnan. Sírva hagytam ott azt a jó munkahelyet, de kénytelen voltam eljönni a gyermekek miatt, mert olyan munka kellett, hogy reggel elindíthassam őket iskolába, óvodába, délután pedig már ismét várhassam őket. Nem túlzás azt mondanom, hogy ahogy eljöttem, onnantól egyre nehezebb lett a helyzetünk. Korábban egy kis segítséget jelentett édesanyám, de aztán őt is elvesztettük.

– Minden nap fél hatkor kelek, hogy mire a lányokat ébresztem, én már készen legyek, s mindent előkészíthessek – ismertette egy napját Tibor. – Hat és fél hét között keltem őket, igyekszem húzni az időt, mert nehezen ébrednek fel, pedig időben lefekszenek. A munkahelyemen – a polgármesteri hivatalban vagyok közel két éve portás közfoglalkoztatásúként – már fél nyolcra bent kell lennem, előtte a lányokat elviszem az iskolába és az óvodába. Délután 4-ig dolgozom, s utána megyek a gyerekekért. Otthon tanulás, egy kis játék, én végzem közben a házimunkát, majd vacsorázunk. A lányok lefekszenek, én mosogatok, készítem elő másnapra a ruhákat, de bőven ad munkát a kert is.

Többször megpróbálták

A Hajdúnánáson lakó édesanyjuk négyhavonta, félévente szokta meglátogatni a lányokat. A szülők a gyermekek érdekében többször is megpróbálták, hogy újra egy háztartásban éljenek, de az édesanya jelenléte nem volt segítség a mindennapi életben, nem tudta megteremteni a meleg családi fészket sem a gyermekek, sem a férj számára.

– Találhatnék magamnak jobban fizetett állást – mehetnék vissza például a Jabilhoz is –, azonban a legtöbb helyen műszakokba kellene járnom dolgozni, de a kislányok miatt nem tehetem, mert nincs kire hagynom őket. A lányok miatt meg van kötve a kezem, így tulajdonképpen szerencsés is vagyok, hogy portásként dolgozhatom. A város vezetőinek hálás vagyok az állásért, illetve azért is, mert támogatnak, amiben tudnak. Ugyanakkor az rosszul érint, hogy közfoglalkoztatású dolgozóként nem vehetek fel hitelt, s a családok otthonteremtési kedvezménye is bonyolult a mi esetünkben. A ház, amiben most lakunk, csak a fele részben az enyém, a másik fele a bátyám fiának a tulajdona, akit előbb-utóbb ki kell fizetnem, még akár olyan áron is, hogy eladom a lakást.

Összébb húzza a szíjat

Mint az édesapa elmondta, a tavalyi nyári szünet sokba került, egymást követték a kiadások. A lakásban is mindig elromlik valami.

– Egyre összébb húzom a szíjat, már visszamondtam az internetet és a kábeltévét is. Ha az egyik lány megbetegszik, akkor nem ússza meg a másik kettő sem. Az iskolába is mindig kell valamilyen felszerelés Dorinának és Nikolettnek. Járnak rajzszakkörbe, énekkarba, s a mazsorettegyüttesnek is a tagjai. Viktória szeptembertől lesz iskolás. A munkától nem félek, kifesteném házat, lefesteném a kerítést, de hát a festékek is sokba kerülnek. Ha nem tudom eladni ezt a közös lakást, át kell alakítanom, hiszen a lányoknak előbb-utóbb kell majd egy kis külön birodalom, nem fognak mindig hozzám bújni – tette hozzá Tibor.

Élelmiszerek, írószerek

A szorult anyagi helyzetben lévő édesapa örömmel elfogad mindenféle adományt, legyen szó tartós élelmiszerekről (olaj, cukor, száraztészta, konzervek), valamint olaj- és zománcfestékről, tapétáról, anyagi támogatásról, gyermekruháról, 30–32-es méretű gyermekcipőről, írószerekről.

Önzetlen, segítőkész olvasóink adományaikat a szerkesztőségünkbe (Nyíregyháza, Dózsa György utca 4–6. sz.) hozhatják be, s majd innen szállítjuk el a felajánlásokat a családnak.

KM-MML