Helyi közélet

2016.07.13. 18:25

Dávid nagy álma valóra válhat

Nyíregyháza - Ha a fődíjat nem is, egy kategóriagyőzelmet még bezsebelhetnek.

Nyíregyháza - Ha a fődíjat nem is, egy kategóriagyőzelmet még bezsebelhetnek.

Néhány hónappal ezelőtt három, a Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskolában tanuló fiú gondolt egy merészet, és benevezett az amerikai Project Paradigm Alapítvány nemzetközi innovációs versenyére. A Nagy Dávid, Balogh Bence és Konyári Balázs alkotta trió akkor még nem is sejtette, hogy a megmérettetés, melyre több mint 50 ezren jelentkeztek szerte a világon, megváltoztathatja az életét. A 16 éves srácok ugyanis lakástűz-megelőző videójukkal bekerültek a TOP 100-ba.

– A versenyre három kategóriában jelentkezhettek a 7–18 év közötti fiatalok. A neten találtam a felhívást, mert minden lehetőséget megragadok, hogy megvalósíthassam az álmom: érettségi után szeretném a New York-i Filmakadémián folytatni a tanulmányaimat. Ehhez azonban pénzre van szükségem, a Project Paradigm pedig 100 ezer dollárral jutalmazza a legjobbakat – árulta el Dávid, aki az osztálytársai segítségével készítette el a versenyvideóját.

– Régóta szavalok, ezért írtam egy verset angol nyelven, melyen keresztül arra próbálom felhívni az emberek figyelmét, hogy vegyék komolyan a lakástűz-megelőzést, hiszen évente több százezren halnak meg ilyen értelmetlen módon. Ebből aztán készítettünk egy klipet, amit határidő előtt két nappal elküldtünk.

– Nem sokkal később ­e-mailben értesítettek minket, hogy benne vagyunk a legjobb százban. Időközben az is kiderült, hogy a fődíjat nem mi kapjuk, de versenyben vagyunk a második és harmadik helyért, valamint kategóriánkban is dobogósak lehetünk, amivel akár 20 ezer dollárt is nyerhetünk. Minden kiderül a július 23-ai eredményhirdetésen...

- KM-CsA -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában