Helyi közélet

2016.08.25. 18:22

A köznevelés új időszámítása

Nyíregyháza - A jövő iskolájának a tervezése már elkezdődött a helyettes államtitkár szerint.

Nyíregyháza - A jövő iskolájának a tervezése már elkezdődött a helyettes államtitkár szerint.

Komoly tektonikai mozgásokat idéztek elő a Köznevelési Kerekasztal elmúlt hónapokban lefolytatott tárgyalásai a közoktatásban, ugyanis a csütörtökön Nyíregyházán megtartott szakmai tanévnyitó konferencián elsősorban azok a témák kerültek terítékre, amelyekről a hetente ülésező testület megbeszélésein is sok szó esett. Nem véletlenül fogalmazta meg a találkozó egyik nagyon várt előadója, Sipos Imre, az EMMI köznevelésért felelős helyettes államtitkára, hogy a kerekasztal jövőbeni tárgyalásait ezután magasabb kormányzati szintre kívánják emelni.

A minisztériumi vendéget, s a konferencia résztvevőit – egy rövid kulturális műsort követően – dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere köszöntötte, aki ünnepi beszédében úgy fogalmazott:

– Az önkormányzat és a város szemszögéből az oktatás legfontosabb célja, s elvárása, hogy a gyerek a legjobb körülmények között tanulhassanak, a leghasznosíthatóbb tudást szerezzék meg, s szeretnénk ha azt itt, a városban kamatoztatnák.

A helyettes államtitkár ezután vette sorra azokat a nem kevés számú rövid távú intézkedéseket, amelyek kiemelt jelentőségűek a közeljövőben, igazodva az elmúlt hónapok számtalan jogszabály-változásához, s az Új Nemzeti Alaptanterv 2018 őszére lezáruló átalakításához.

– Minden ma szóba kerülő kérdés fontos, én mégis inkább azokat emelném ki, amelyek a gyerekeket érinti. Ilyen a közel 300 tanmenetjavaslat, amelyben ajánlásokat fogalmazunk meg a pedagógusoknak

Azt remélem, hogy ezeknek az ajánlásoknak az elfogadása színesíti majd a tanórát. Szeretnénk az első két évfolyamon egy kissé lazábbá tenni a munkát, csökkentve a tananyagot. Rendeletbe foglaljuk, hogy a 45 perces tanórából 30 percnyi új ismeret feldolgozására fordítódjon, a fennmaradó 15 perc felhasználásáról pedig a pedagógus dönthet. Nyilvánvalóan az infrastrukturális fejlesztések is ide tartoznak, ugyanis felszereltebb, korszerűbb iskolában az eredményesség is hamarabb jelentkezik. A tananyag- és módszertani fejlesztésekre vonatkozó jövőbeni elképzeléseink pedig azért lényegesek, mert annak a kidolgozását, mit, hogyan, milyen módszerekkel és iskolákban tanítunk néhány év múlva és azután, már most el kell kezdeni – nyilatkozott Sipos Imre.

KM-MJ

Ezek is érdekelhetik