Helyi közélet

2016.11.30. 10:12

Erdélyi ízekkel, ételekkel ismerkedtek a tiszadadai diákok

Tiszadada - Egy héten át az erdélyi ételeké volt a főszerep a tiszadadai önkormányzat konyháján a napokban. Az ötletet a jobbító szándék vezérelte, ugyanis újítani szeretnének a konyha dolgozói az eddigi menzai kínálaton, hiszen közismert, hogy egy idő után az iskolai és óvodai konyhák étlapjain ugyanazok a „jól bevált” ételek ismétlődnek.

A menzareformnak is egyik sarkalatos pillére, hogy új ételek és a helyi ízvilágnak megfelelőek kerüljenek a gyermekek asztalára. Tiszadadán szerencsére egy erdélyi szakács is dolgozik a konyhán, így önkéntelenül is jött az ötlet, hogy rendezzenek egy hetet, felvonultatva olyan ételeket, amelyek eddig nem szerepeltek a menzák étlapjain. A sort erdélyi lencselevessel indították, majd görög csirkeleves és sertés paraszt csorbaleves színesítette a kínálatot. A fokhagymás ciberelevest nagy érdeklődés előzte meg, ugyanis többen a magyar konyha egyik nagyon kedvelt habart meggylevesét várták.

Nagy sikere volt az erdélyi töltött káposztának, a brassói aprópecsenyének, a mákos gubának. A gyerekek jó étvággyal fogyasztották el a muszakát, de kiválónak értékelték a szárazbab főzeléket is, bár ízében eltért az eddig megszokottól. Az idősek ismét találkozhattak a juhtúróval készült túrós puliszkával. A hét sikerét jelzi, hogy bár akadtak kevésbé támogató vélemények is, igényként vetődött fel, hogy a jövőben más népek konyháival is ismertessék meg a konyha étkezőit – tájékoztatta lapunkat Tarnai László.

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában